Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)
XV. fejezet. Állami bizottság az elkészült Duna–Tisza-csatornán. A csatorna és a kincstári birtokok kiaknázása 1826-ig
A Duna—Tisza-csatornáról és gazdasági jelentőségéről alkotott e pozitív vélemény, amelyet Magyarország legmagasabb szervei is elfogadtak és támogattak, bizonyítja, hogy a Kiss fivérek elgondolása merész és abban az időben teljesen igazolt volt. A mesterséges víziútból származó előnyök a Közép-Duna- medence számára vitathatatlanok voltak. Más kérdés, hogy az objektum a privilegizált hajózási társaság esetleg pontatlan állítása szerint nem volt kifizetődő a szó kommerciális értelmében. Egyébként a Duna—Tisza-csatorna veszteségességét legalább két körülmény okozhatta. Először is, hogy a részvények utáni osztalék aránytalanul magas volt, másodszor, hogy alacsony volt a szállítási díj, amelyet a kamara kényszerített rájuk a szerződéssel és a privilégiummal. Az osztalékok csökkentésével és a szállítási díj emelésével a kiadások és a bevételek aránya bizonyos mértékben javítható lett volna, ha nem is lehetett volna teljes egészében kiegyenlíteni. Csakhogy a szállítási díjszabás kérdése szorosan összefügött a Habsburg-állam gazdaságpolitikájával. Az alacsony, közvetlenül vagy közvetve az állam által szubvencionált szállítási díjjal kárt szenvedett ugyan az állampénztár, de egészében véve serkentették a gazdasági fejlődést. Az azonban vitathatatlan volt, hogy a Közép- Duna-medence gazdaságának kimondottan haszna volt a Duna— Tisza-csatornából. Az említett második kérdés kapcsán Magyarország legfelsőbb állami szervei mindenekelőtt azt vették figyelembe, hogy a kincstárnak semmi esetre sem kell élnie az 1893. évi privilégium 12. szakaszában előirányzott jogával, és átvennie a csatornát a privilegizált hajózási társaságtól. A társasággal egyelőre nem kell sem felújítani, sem meghosszabbítani a koncessziót, hanem a szerződés formális meghosszabbítása nélkül meg kell bízni a csatorna további kiaknázásával, háhta így rákényszerítik, hogy a mesterséges víziutat ismét megfelelő állapotba hozza. Mi több, rá kell venni, hogy a saját költségén vágja át a Duna kiszögellését Batinánál, szemben a Duna—Tisza-csatorna bejárati zsilipjével. Hogy Bécs végleges döntése esetén rendelkezzenek minden szükséges adattal, a helytartótanács és a magyar kamara kikérte a magyar királyi ügyész (Direktor Causarum Regalium) véleményét. Ez úgy vélekedett, hogy a koncesszióról szóló szerződés alapján nem lehet rákényszeríteni a privilegizált hajózási társaságot, hogy meghosszabbítsák koncesszióját. Ha az ügyet perre vinnék és a királyi ítélőtábla elé terjesztenék, nagy a valószínűsége, hogy a kincstár elvesztené a pert. A királyi ügyész azt javasolta, hogy a privilegizált hajózási társaságtól kérjenek nyilatkozatot, hogy midőn elutasítja a koncesszióról szóló új szerződés aláírását, lemond-e azon jogáról is, hogy a kincstár kifi428
