Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)

XIII. fejezet. A kincstári birtokok bérlése

szómnak egy részét, amelyet az eddigi, a tízévi átlag alapján kiszámított jövedelmen túl valósítanak meg azon számvetés alapján, amelyet minden évben elénk terjesztenek.”32

Az udvari kamarát azzal bízták meg, hogy készítsen új írásos beterjesztést és javaslatokat. Arra is utasítást kapott, hogy becsülje fel azt a foglalót, amelyet a társaság köteles letétbe helyezni.

Nehéz válaszolni arra a kérdésre, hogy II. Ferenc kinek a tanácsára változtatta meg a szerződés elsődleges tervezetét. Már maga az a tény, hogy egy év beletelt, amíg az uralkodó állást foglalt, arra utal, hogy az egymással szemben álló táborok, a társaság felé hajló és a kamara konzervatív érdekeit védelmező struktúrák között súlyos harcok folytak a kulisszák mögött.

Az uralkodó tehát elutasította azt a szerződést, amelyet saját utasításai szerint állítottak össze, és amellyel hathatós támogatást nyújtottak volna a privilegizált hajózási társaságnak. Új utasítása ugyanis egy másik elvből indult ki. Követelte, hogy a magyar kamarának az eddiginél nagyobb bevételt biztosítsanak, miközben a többletbevételt a privilegizált hajózási társaság és a kamara között az utólag megszabott arányban kell felosztani. A kamara érdekeit tehát a társaság érdekei elé helyezték, vagy legjobb esetben a kettőt kiegyenlítették. Akárcsak a Duna—Ti- sza-csatorna építésére vonatkozó koncesszió odaítélésekor folytatott viták idején, ezúttal is két tendencia ütközött egymással: a konzervatív, amely makacsul védelmezte a kamara és a kincstár érdekeit, és a másik, amely a magánvállalkozás serkentésében és a liberálisabb, kevésbé merev és kevésbé bürokratizált gazdálkodási formákban kereste a kiutat a gazdasági nehézségekből és a feudális gazdaság válságából.

A privilegizált hajózási társaság számára az uralkodó döntése nagy kudarcot jelentett. Csak az a tény vigasztalta, hogy 1801 tavaszán a Duna—Tisza-csatorna valóban elkészült és a hajózás megindítása belátható időn belül esedékes volt. Ez a körülmény megszilárdította a társaság tekintélyét és helyzetét. Ennek lényeges jelentősége lesz egy év múlva, amikor aláírják a bérleti szerződést a társaság és a magyar kamara között. A döntésre kihatott az az élénk érdeklődés is, amely a Karlovac- tól a Brod na Kupiig terjedő csatorna megépítése iránt volt tapasztalható.

32. II. Ferenc ápr. 24-i elöntését záradékként csatolták a 19. lábjegyzetben említett jegyzőkönyvhöz. Az ennek kapcsán Apponyihoz küldött levél jelzése: C. U., 25. füzet, Nr 494., 1801. IV./149. sz., 834-211. föl.

389