Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)
XIII. fejezet. A kincstári birtokok bérlése
Amint az igazgatóság kérelme Bécsbe érkezett, az udvari kamara elnöke azzal a kéréssel fordult a magyar kamara elnökéhez, hogy mondjon véleményt a Duna—Tisza-csatorna igazgatóságának legújabb javaslatáról.4 Saurau gróf, az udvari kamara elnöke és pénzügyminiszter, miután megkapta a pozitív választ, javasolta az uralkodónak, hogy fogadják el a privilegizált hajózási társaság kérelmét, »szem előtt tartva különösen azt a hasznot, amelyet az új csatornák építése általában hoz, és a nemzeti javak gyarapodását az ilyenfajta általánosan hasznos vállalkozások révén, továbbá azt a serkentést, amelyet a hasonló hasznos vállalkozásoknak ad. Az államnak érdekében áll, hogy támogassa az ilyen tervezeteket, még ha bizonyos áldozatokat is kénytelen hozni. A pénzügyminiszter II. Ferenchez intézett beadványában megemlítette az olaszországi Modena környéki és a bánáti Arad környéki kincstári birtokok bérbeadásának példáit. Ez a gyakorlat tehát nem lenne új az osztrák kincstár számára, és miért ne alkalmaznák a privilegizált hajózási társaság esetében is? Az aradi és a modenai birtokok bérlője bizonyos Lovász volt, tehát fizikai és nem jogi személy, ami csak növelte a társaság esélyeit. A pénzügyminiszter szerint a kincstári birtokok bérbeadásával az elmúlt 13 évben kedvező tapasztalatokat szereztek.5 A privilegizált hajózási társaság nyomban fel is ajánlotta, hogy milyen bért fizetne évente. Ennek összege ugyanakkora volt, mint az elmúlt tíz év megvalósított bevételének átlaga, ami azt jelentette, hogy az állam megkapta volna ugyanazt a térítést, amelyet különben is kapott a bérbeadott kincstári birtokokról; ezenkívül megszabadult volna mindenfajta bizonytalanságtól, továbbá a szervezési és adminisztrációs ügyektől. Az uralkodó elvben beleegyezett a kamara javaslatába, de két feltételt szabott: először, hogy a bért négyévenként előre kell fizetni; másodszor, hogy a bérbevétel alatt az erőket jó állapotban tartják. Az udvari kamarának azonban a végleges döntés meghozatala előtt kötelessége kidolgozni és áttanulmányozni a bérbeadás olyan feltételeit, amelyek maximális biztonságot szavatolnak a kincstárnak és biztosítják érdekeit, majd miután ezeket a feltételeket összeegyeztetik a magyar kamara elnökével és a legfelsőbb állami ellenőrzéssel, végleges elfogadásra beterjeszti.6 Ezzel elhárult az első fontos akadály; ugyanakkor megkezdődött a nézetek összeegyeztetésének és a bérlés feltételei rész4. Az udvari kamara elnöke 1799. febr. 28-án küldte el levelét. A magyar kamara elnökének válasza az alábbi jelzést viseli: M., C., 25. füzet, Nr 493., 1800. I./107. sz„ 26 + 29. föl., Nr 583. 5. C. U„ 25. füzet, Nr 494., 1801. IV./149. sz., 84—150. föl. 6. Ugyanott. 371
