Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)
IV. fejezet. A Duna–Tisza-csatorna építése a magán-részvénytársaság eszközeiből
melyet az uralkodó döntése kíséretében el kellett volna juttatni Budára, az udvari kamarai igazgatóság referense, Baldacci megjegyzi, hogy ezzel 20 000 forintos veszteséget okoznak a kamarának, mert lényegesen befolyásolják a pénzbeli kötelezettség gyarapodását, ettől függetlenül azonban a magyar kamarának be kell tartania azt a döntést, amelyet az 1793. március 27-i felterjesztése kapcsán hoztak.41 Válaszoljunk arra a kérdésre is: milyen indokok vezérelték II. Ferencet, amikor a két kamara igyekezetével ellenkező döntést meghozta. Mint tudjuk, félreérthetetlenül megparancsolta, hogy az alattvalókat értesítsék, miszerint ezt a döntést ő személyesen hozta, nem pedig az állami adminisztráció. Ezt aligha tette volna, ha nem igyekszik kedvező benyomást kelteni a leigázott és kizsákmányolt parasztság körében. Az uralkodónak azonban a politikai okokon kívül gazdasági indítékai is voltak döntése meghozatalakor. A császári döntés mögött meghúzódó gazdasági meggondolást két ellentétes tendencia tükröződéseként értelmezhetjük, amelyek a régi termelési viszonyok felbomlása, válsága és az új viszonyok kialakulása idején igen kifejezettek voltak. A túlhaladott viszonyokat a kamarai szervek védelmezték. A kamara jövedelme, amit a régi módon hajtottak be, számukra mint a feudális társadalom bevált gazdaságpolitikai intsrumentuma helyet- tesíthetetlennek tűnt. Mindaz, ami aláásta vagy gyengítette a leigázott jobbágyok alárendelt viszonyát a feudális uraságokkal és hatalmi szervekkel szemben, számukra idegen és elfogadhatatlan volt. Az udvar és a legfelsőbb adminisztráció viszont arra kényszerült, hogy akarva-akaratlan új bevételi forrásokat tárjon fel és a gazdálkodás új területeit nyissa meg. A hosszan tartó hódító és fosztogató háborúk, az értelmetlen fényűzés, az udvari nemesség és a többi főurak parazita életmódja, valamint a gazdasági bajok és szükségletek erre kényszerítették őket. A parasztgazdaságok milliói gazdasági erejének a gyarapodásával ugyanis a kincstári bevételek új, bővizűbb forrásai nyíltak meg. Nyugat-Európa más, gazdaságilag fejlett államainak a példája azt mutatta, hogy a gazdaságpolitika bölcsessége nem abban rejlik, hogy minél többet kisajtolnak az elsorvasztott paraszt- gazdaságokból, hanem abban, hogy teret és kedvezőbb lehetőségeket nyújtanak nekik a fejlődéshez. 41. Az adatok megegyeznek a 33. lábjegyzettel, 161. föl. 152
