Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)
II. fejezet. A Duna–Tisza-csatorna terve és tervezői
Az indítványozók megjegyzése a költségvetéshez: ha a 30 öl hosszú hajózsilipeket körülfalazzák és faragott kővel vonják be, legkevesebb egymillió forintot kell tervezni. A költségvetés összege, szerkezeti elemzése, vagyis az egyes rokon tételek százalékrészesedése az összegben azt mutatja, hogy a talajmunkálatokra (2., 9. és 10. tétel) 670 872 forint 81 krajcárt, kerek 75 százalékot, a zsilipekre 128 646 forint 96 krajcárt, kerek 14 százalékot terveztek, az összes többi munkára pedig az összeg 10 százalékát. Tekintettel a létesítmény természetére és építésének módjára, érthető, hogy a talajmunkálatok igényelték az összes eszközök java részét, és hogy a zsilipek kerültek a költségek tekintetében a második helyre. 3. AZ ÁLLAM ÁLTAL TÁMOGATOTT RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Gazdaságtörténeti szempontból a Kiss fivérek javaslatában kulcsfontosságú az a kérelmük, hogy a csatornaépítést egy külön jogokkal rendelkező, az állam által támogatott magán-részvénytársaságra bízzák.21 Kérelmüket 12 pontban foglalták össze, és élénk vita alakult ki róla a bécsi udvari és a budai magyar kamarában. Érthető, hisz lényegében új, a Habsburg-birodalomban hidrotechnikai beavatkozásra, általában közlekedésre még nem alkalmazott pénzelési formát javasolt, amely kihatott az adminisztratív-politikai kedvezményekre és jogokra, és jelentősen befolyásolta mind az állam, mind egyes hűbérurak előjogait. Az első és legfontosabb kedvezmény a só szállítása kizárólagos jogának átengedése a következő 25 évre, az érvényben levő bécsi mázsánkénti 27 krajcáros díjszabás szerint Szegedről Eszékre, Mohácsra, Dunaföldvárra, Bajára és Dunavecsére. Állandó és megbízható jövedelemforrásként a társaság számára és ösztönzésként a részvényeseknek, hogy felgyülemlett pénzüket ebbe a vállalatba fektessék és tőkévé változtassák, gazdasági és pénzügyi szempontból a só szállítása két nagy előnyt nyújtott. Az első magának az árunak a természetéből adódott. A só mint különleges élelmiszer, szükséges és pótolhatatlan az emberek és részben az állatok táplálkozásában, bármelyik más árunál kevésbé függött a piac szeszélyeitől, a körülmények kedvező alakulásától, vagy a rossz terméstől stb., ami a jövendő társaságnak növekvő irányzatú stabil keresetet biztosított a még mindig gyéren lakott vidéken, ahol a népmozgás, a betelepítés és a lakosság szaporulata erőteljes volt. A másik haszon abból 21. C. U. r. Nr 731., 1792. VIII./73. szám, 126—129. föl. 96
