Petrasovits Imre: Az agrohidrológia főbb kérdései (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988)

I. A mezőgazdaság természeti erőforrásai és a vízgazdálkodás rendszerelméleti kapcsolatai

— könnyítik — humanizálják azt, és ugyanakkor

— energiaszükségletük és felhasználásuk mérsékelt legyen;

b) lényegesen csökkentik a felhasznált öntözőviz mennyiségét, tehát víztakarékosak, de növénytermesztési szempontból hatékonyak, jobb öntözővíz hatásfokot biztosítanak;

c) különös figyelmet szentelnek az úgynevezett mikroöntözési módszereknek és terjesztésük lehetőségeinek, feltételeinek (csepegtető, kortyoló stb.).

Előzőekben kiemeltünk négy igen fontos és tipikus vízgazdálkodási kategóriát:

— a vízigényt,

— a csapadék hatásfokot,

— a csapadékvíz hasznosulást és

— a vízminőséget.

Ezek példáján körvonalaztuk és konkretizáltuk a felsorolt vízgazdálkodási jelenségek és folyamatok teljesebb megismerésére és mértékadó értékeik meghatározására, jövőbeli változására vonatkozó rendszerszemléletünket. A vázolt természeti erőforrásrendszer tagjaival kölcsönhatásban ezek a vízgazdálkodási folyamatok az eddigieknél eredményesebb megközelítést ígérnek a tudomány és a gyakorlat számára egyaránt.

5. A MEZŐGAZDASÁG TERMÉSZETI KÖRNYEZETÉNEK VÉDELME

A mezőgazdaság természeti erőforrásaival való gazdálkodás különböző jellegű és mértékű környezetszabályozást is igényelhet, amely meliorációs és környezetvédelmi célokat foglal magába. A mezőgazdaság természeti erőforrásaival való gazdálkodás nem választható el az egyetemes természeti környezet általános védelmétől sem.

A mezőgazdasági területek környezetvédelme szerves része egy adott terület, táj vagy országrész egésze természet-, illetve környezetvédelmének. Mégis bizonyos sajátosságai vannak.

A modern mezőgazdasági termelés, pl. a kemizálás, a gépesítés vagy az öntözés alkalmazásával rontja vagy csökkentheti természeti erőforrásainak teljesítőképességét a saját területén. Továbbá a nem kellően ellenőrzött termesztési technológiák és termelési módszerek alkalmazása — főként a hidrológiai ciklus közvetítésével — veszélyeztetik más mezőgazdasági és nem mezőgazdasági területek természeti környezetét is. Például kémiai szerek vagy hígtrágyák bejutása álló- vagy folyóvizekbe, esetleg ivóvizek forrásaiba, talaj-, ill. altalajvízbe.

A mezőgazdaság természeti erőforrásainak művi károsítását okozhatják olyan ipari eredetű behatások, amelyek főként a légkör szennyezésén keresztül hatnak, por, gáz vagy csapadék alakjában, ill. a vízforrásba jutó szennyvíz által.

Végül olykor természeti erők hatására is bekövetkezhetnek súlyos károk (pl. a talaj deflációja vagy eróziója, az altalajvíz megemelkedése, szikesedés stb.).

24