Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Ravasz Tibor: A vízrendezés agronómiai alapjai és termesztéstechnikai kapcsolatai
— a csapadék és a szelvény befogadóképessége egybeesik, a szelvény feltöltődik, vízfölösleg nem képződik, levezetési érték nincs; — a csapadék kevesebb, mint a szelvény befogadókapacitása, a beázás mérsékelt, a szelvényben időszakosan száraz (feltöltetlen) zóna keletkezik, ami csökkenti a gyökérzóna mélységét az elkövetkező tenyészidőre (talajaszály veszélye). A talajszelvény mélységét a rétegzettségen kívül befolyásolja a magas talajvízállás is, ha tavaszig alulról telíti a befogadó pórusteret, vagy folyamatos vízpótlással nem engedi kiszárítani a gyökérzóna mélyebb rétegeit (üde fekvés). A téli vízforgalom szempontjából a hatás ugyanaz. Ha a tározótér vastagsága bármi okból mérséklődik, akkor a talaj befogadóképessége ezzel arányosan csökken. Ezért jelentkezhet tavasszal pl. a homokon is felszíni levezetési igény, ha a magas talajvízállás csak vékony felszín közeli rétegekre korlátozta a befogadóteret. A természetes gyökerezési mélységnek — ami egyévi szántóföldi növényeknél kb. 150 cm-ben éri el a végső értéket — útját állja természetesen minden olyan talajréteg, ami bármi okból nem engedi át a vizet, vagy a gyökerek számára elmozdíthatatlanul stabil a szemcseelrendeződése, s nincs makro- pórustér, amibe a gyökér belenőhet (tömött altalaj, aminek kialakulását a kedvezőtlen felszíni gépi terhelés is elősegítheti). Talajtérképek alapján — amelyekről a talaj fizikai félesége is leolvasható, pl. Kreybig-térképek — a vízgyűjtő terület talajtípusai elhatárolhatók. Talajvízmélységi térképekről pedig a téli-tavaszi talajvíz-befolyásoltság rajzolható fel a 2 m-es rétegmélység figyelembevételével. A talaj- és talajvíztérképek egybevetésével, valamint a vízgyűjtő elhatárolásával a vízforgalmi talajkategóriák területileg is meghatározhatók. Gyakorlati célt tartva szem előtt, öt vízforgalmi kategóriát alakítottunk ki. Ezekből kettőnek — az elsőnek és az utolsónak — nincs levezetési értéke, a következőkben részletezett okokból. Valójában tehát csak három olyan megkülönböztetést tettünk, ami talajokokból eltérő levezetési értékkel számolandó. A téli csapadék valószínűségi szintjét — az agronómiái vízérzékenység növekvő s a kihasználási intenzitás várható fejlődésével tovább fokozódó hatását szem előtt tartva — a 10%-os valószínűségi maximumban határoztuk meg (a téli félévben 10 évenként előforduló maximális csapadékérték). Ez a szint gyakorlatilag alig valamivel alacsonyabb az éghajlatilag rendelkezésünkre álló statisztikai maximumértéknél. Agronómiái célból már ezért is megfelelő, mert az így számítható ún. halmozott tavaszi lefolyásérték — elvezetendő vízmeny - nyiség — táblaszinten csak magas hóborítást követő késői — februári — esőtől megolvadt hóléterhelés esetén lép fel. Ez is a kivételes szélsőségek esete éghajlatunk alatt. A további számításmenet érthetőbb, ha mindjárt példával mutatjuk be. Az ATIVIZIG megrendelésére készült Csongrád megyei vízrendezési tanulmányban a csapadékértéket — mint eredendő vízforrást 11 éghajlatkutató állomás 75 évi adatsorának 10%-os valószínűségi szintjén állítottuk össze a téli 60
