Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Ravasz Tibor: A vízrendezés agronómiai alapjai és termesztéstechnikai kapcsolatai
nyitott korai művelhetőségi állapota. A jelenlegi helyzetben a táblaterület egyidejű művelhetőségének hiánya mutatja a vízrendezettség hiányát, különösen a tavaszi vetésidőben. Amikor a korai vetés — borsó, mák stb. — kikel, az őszi már bokrosodik és fogyasztja a talaj vízkészletét, miközben a késői vetésterületű táblák — cirok, kukorica stb. — még csak felszínükön párologtatnak. így a vízforgalmi differenciálódás — a növényhasználattól függően — az üzem táblái között tavasszal intenzívvé válik. A szélső értéket lényegében júliusban éri el, amikor — a kalászos őszi, tavaszi gabonafélék, valamint a nyári beérésű növények (pl. a repce) már a teljes gyökérzónát holtvízig kiszárították, s a táblák termése beért; — a kukorica, répa stb. mint őszi érésű növény, a talaj vízkészletének rendszerint még csak felét használta fel, tehát szelvényük még félig telt. A táblák vízforgalma közötti eltérés tehát ekkor a legnagyobb, amit a termesztett növényfajok — érésidejük alapján — váltottak ki. Mivel a táblákon évjáratonként változhat a növény, változik vele a vízforgalmi helyzet is. A vízrendezés tervezése és az üzem vízháztartási komplexumának megítélése szempontjából ez a tény figyelmet érdemel. Az évelő növények tábláinak vízháztartása a legkevésbé befolyásolható agrotechnikailag a nagyüzemi mezőgazdaságban. Pl. a lucernaterületek betakarítása — évi 4-szeri gépi kaszálás, beszállítás stb. — oly mértékben megviseli a termőfelületet, hogy nemcsak a növény ritkul ki, hanem a csapadékvíz is gyorsan összefut, különösen a keréknyomokban. Ez alól sajnos szinte egyik évszak sem kivétel. Amíg a nyári vízlencsék — levezetés nélkül is — viszonylag gyorsan beszivárognak a feltalajba (a lucerna erősen szárítja a gyökérzónát), addig az őszi, tél eleji vízállások vagy állandósulnak tavaszig, vagy levezetésükről gondoskodunk. Az évelő szálas takarmányok általában megsínylik a gépi taposást, különösen azután, hogy tömörített feltalajukon kis eső után is sáros felületen dolgozik a gép (pl. a kaszáló, a betakarító). Az évelők kora tavasztól a fagyok beálltáig transzspirálnak, tehát a leghosszabb az evapotranszspirációs idejük minden más növénycsoporthoz képest. Különleges — levezetési igényű — vízforgalmi helyzetük viszont a ma még nem megfelelően kidolgozott agrotechnikájuk következménye (kis termés- eredményeik is ezt bizonyítják). A termőfelület túlzott gépi terhelése különösen kitűnik a nagytáblákon. Itt a termést elszállító gépkocsi nem járhat egy nyomon — mint más növény tarlóján mintegy utakat képezve —, mert kipusztítja a növényzetet, s helyén nem az értékes lucerna, hanem az értéktelen, sőt olykor veszélyes gyomnövényzet zöldül ki a következő kaszálásig. A főleg kaszálóként hasznosított gyepterületek az előzőekben levezetet- tekkel vízforgalmilag hasonló termőhelyi és üzemi használati ellentmondásossággal terheltek, ennek megfelelő kis terméshozamokkal. A tarlóterületek tábláin az elő- és utónövény időviszonya teremt eltérő vízforgalmi helyzeteket. A betakarítás — mint a nagyüzemi technológiának természetes, de még kellően nem tudatosult velejárója — tömődött feltalaj53
