Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Petrasovits Imre–Dr. Vajdai Imre: A termőhelyi víztöbbletek termelést korlátozó hatásai
Utónövény-termesztés, a vízkárok mérséklésének néhány agronómiái módszere A műszaki, hidrotechnikai védekezési eljárások nem mindig tudják megoldani a víztöbbletek által okozott káros hatások elhárítását, azonban nagymértékben csökkenthetik azokat. A műszaki megoldásoknak összhangban kell lenniük a vetésszerkezettel, ennek pedig a gazdaság termelési céljaival és a közgazdasági viszonyokkal. A víztöbbletek okozta gazdasági hátrányok mérséklésének egyik módja lehet a leginkább elvizesedett területeken az ún. utónövény-termesztés. Ennek sikere elsősorban azon múlik, hogy mikor tudják a talajokat vetésre alkalmassá tenni. A sík, lefolyástalan táblák művelése különös gondot igényel. A glejes al- talajú és erősen duzzadó talajú táblák őszi mélyszántását vagy mélyítését csak akkor ajánlatos elvégezni, ha abba késő tavaszi növényt vetünk. Ismeretes, hogy a mélyen szántott, illetve lazított talajok vízbefogadó képessége nagyobb lesz, több vizet tárol a talaj szelvényében. A vízzel telített talaj viszont nehezebben melegszik fel, a víz párolgása is lassúbb lesz, a talajélet is később indul meg, ami a tápanyag feltáródását is befolyásolja. Ezért az elsősorban veszélyeztetett területeken nem kell szorgalmazni a mélyszántást, mert esetenként 3—4 héttel is később lehet vetőágyat készíteni, mint a nem elöntött talajokon, ami a gazdaság gazdálkodási tervét felboríthatja. A középmély szántás után az utónövény számára készített vetőágy minősége attól függ, hogy mennyire tudták optimálisan megválasztani a művelés kedvező időpontját. Ha a kívánatosnál korábban művelik, akkor a talajt összetömörítik. Ha késve, kiszáradt állapotban művelik, akkor nagyon hantos lesz, és több gépi munka, energia kell a jó vetőágy készítéséhez. Az elsősorban veszélyeztetett területek megelőző talaj művelése nem a mély- vagy mélyítő szántás, hanem a sekélyebb szántás, ami csapadékos ősszel el is hagyható. A belvizes területek trágyázása bizonyos mértékig eltér a nem belvizes táblákétól. A szervestrágyázás ideje, a trágya mennyisége és talajba munkálása hasonló az egyéb területekével. A műtrágyák közül ősszel teljes mennyiségben esetleg a kálisó adható ki, mivel ez elsősorban a mélyebb szintekbe mosódik be. Ez végső soron nem hátrány, azonban a hosszan tartó belvízborítás hatására gyakran 20—30%-a ki is oldódhat és lekerülhet a tábláról. A foszforműtrágyák őszi kiadagolása nem javasolható, mert a foszforionok a bekövetkező redukciós folyamatok után a redukált vasvegyületekkel foszfátot alkotnak, s ezt a növények nem tudják felvenni. Ezért a foszforműtrágyának csak kisebb hányadát adagoljuk ősszel. 3 33
