Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Oroszlány István: A nagy-, illetve kistérségi levezetőhálózatok kölcsönhatása és egysége Alföldünkön
A fejlesztés iránya Várható, hogy mezőgazdaságunk termelési színvonala tovább emelkedik. A fejlesztés irányát ez a tendencia határozza meg. A vízrendezés fejlesztésének kulcskérdése az üzemi vízrendezés okszerű megoldása. Ez azonban csak úgy képzelhető el, ha a termőhelyi adottságokat kédr vező irányba módosító (javító) beavatkozások mellett (passzív vízgazdálkodás) az üzemi létesítmények intenzív üzemeltetésedig megoldódik. Ennek a termelői munkát kétségtelenül tovább bonyolító, de a nagyobb termések, a biztonságosabb termelés feltételeként jelentkező feladat vállalásának lehetőségét akkorra várjuk, amikor a talaj vízháztartása művi szabályozásának igénye (aktív üzemi vízgazdálkodás) megjelenik a termesztéstechnológiában. Ebbe beleértjük mind a most részletesen elemzett ún. üzemi vízrendezést, mind az intenzív öntözést. A művi vízháztartás szabályozásának termesztéstechnológiába való építése olyan termésszint-emelési lehetőségeket jelent, melyek e tevékenység nélkül nem lennének. Ez a tevékenység annyira összefonódik a termesztéssel kapcsolatos egyéb műveletekkel, hogy másra át nem ruházható. Kistérségi feladat, amit nem oldhatnak meg a nagytérségi létesítmények. Az állandó jellegű termőhelyi adottságok javítása (melioráció) lehet nagyközösségi érdek, de a víz- háztartás táblaszintű folyamatos szabályozása s az azt szolgáló művek üzemeltetése — mint termesztői tevékenység — a várható gazdasági eredményt határozza meg, s így már vállalati érdek. Vállalásának feltétele az e tevékenységgel járó ráfordítás és a differenciált eredmények ismerete. Amíg ez esetenként nem mérhető fel, az üzemi vízgazdálkodás (vízháztartás-szabályozás) lehetőségeit megvalósító létesítmények üzemeltetésének termesztéstechnológiába építése, mint vállalati döntés, aligha várható. Megelégedhet az üzem a termőhelyi adottságoknak megfelelő talajhasználat, termésszerkezet, termelési színvonal és a károk elleni biztosítás alkalmazásával. S addig a vízrendezés marad nagytérségi feladat, s a kárszemléletre épülő, a véletlenszerűen jelentkező időjáráshatás módosítása. Korábbi munkáinkban [1972] kimutattuk, hogy a mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlődése szoros kapcsolatban volt és van a termelés színvonalának emelkedésével. Az nem kétséges, hogy a termelés színvonalának emelkedésével bekövetkezik a vízrendezés jelenlegi szerepének átértékelése, mert nemcsak a víz- gazdálkodás fejlődése függ a termelés színvonalának emelkedésétől, hanem az előbbi feltétele is az utóbbinak. Nemcsak az öntözési tevékenységet illetően, hanem az üzemi vízrendezés vonatkozásában is. Mindezek ismerete ellenére, ma még számolnunk kell a jelenlegi termelési színvonal és gazdasági lehetőségek adta tényleges helyzettel. Jelenleg ott tartunk, hogy növekszik a sík vidéki vízrendezés iránti igény. Ennek mai céljai mindenekelőtt az állandó jellegű termőhelyi adottságok javításában (melioráció) vannak. Olyan beavatkozásokra kerülhet sor, melyek egyszeri beruházással s a művek karbantartásával teremtik meg egy, a termőhelyi 132
