Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Oroszlány István: A nagy-, illetve kistérségi levezetőhálózatok kölcsönhatása és egysége Alföldünkön
azok elvezetése és kezelése jelenti. Kezelésen a rendkívüli esetekben vésztározókban való átmeneti elhelyezést, illetőleg a lefolyó vizeknek hasznosítási célú tározását értjük. Felső\ irányítás esetén a képződött felszíni vizek elvezetésében a nagytérségi érdekek érvényesítése természetes magatartás, egy-egy belvízrendszer üzemeltetésének irányítója át sem tekintheti a táblaszintű kistérségi problémákat. Irányítói tevékenységét a minimális nagytérségi kárra és üzemeltetési költségminimumra való törekvés határozhatja meg. A nagytérségi érdekeket az_ szolgálja, hogy az összefutó felszíni vizeket az elborított területek gazdasági értékének sorrendjében vezetik el. A mély területek hasznosításában a termelőknek számolniuk kell a gyakori vízborítással. Óhatatlan, hogy a felszíni vizek ne a legmélyebb területekre fussanak össze, még ha zsilipkezeléssel meg is van a szándék a fokozatosságra való törekvésre. Alsó irányítás mellett nagymértékben érvényesülhetnek akár a kistérségi, akár táblaszintű érdekek. A csapadék-visszatartásra való általános üzemi törekvés eredményeképpen ilyen esetben csökken a kis lefolyások eseteinek gyakorisága, „vizes években” pedig megnő a lefolyó vízmennyiség (sűrűbb a levezetőhálózat). Rendkívüli esetekben az alsó irányítás sem tekinthet el a nagytérségi érdekektől, amivel megvalósítja a különböző hálózati elemek üzemeltetésének egységét. Felső irányításnál a terepadottságok spontán jelölik ki az átmeneti tározódás (elöntés) helyeit. Az alsó irányítás bevezetésével egyben el kell érni, hogy az átmeneti tározásra kijelölt vésztározók helyének meghatározásakor a mező- gazdasági termelés szempontjából fogalmazott kedvező megoldás érvényesüljön. Ennek megfelelően a nagytérségi levezetőhálózatnak alkalmasnak kell arra lennie, hogy az alulról bizonyos mértékig már visszatartott rendkívüli vizeket is — lehetőleg — a nem tervezhető spontán károk nélkül vezessék a vésztározókba. A vésztározók kijelölt területén számolni kell a nagyobb kockázattal. A lefolyó felszíni vizek hasznosítás célú tározására itt csak pár szóval térjünk ki. Bemutatjuk az I—IV. hónapban a mintaöblözetekből összesen lefolyt vízmennyiségek gyakorisági értékeit (26. ábra). A nagy lefolyással járó, illetőleg a lefolyás nélküli évek gyakorisági értékeiből azt a következtetést vontuk le, hogy ahol a lefolyás hasonló mértékben szélsőséges, mezőgazdasági hasznosításra csak több éves tár ozás esetén lehetne belvizeket használni. Az. esetek többségében akkor van nagy lefolyás, amikor a vízpótlásra kevéssé van szükség, amikor pedig lenne, akkor a tavaszi lefolyás is minimális. Az ellentmondást csak több éves tározással lehetne feloldani. Ez azt jelenti, hogy a tározott belvizeket — még ha jó minőségűek lennének is — éveken át kellene a tározóban tartani, míg az érintett térségen belül hasznosításukra jó alkalom kínálkozna. Ez a megoldás aligha gazdaságosabb, mint az országos készletekre alapozott öntözőrendszerek rendszeres vízszolgáltatása. Kivételt legfeljebb az áteresztő fedőrétegű öblözetek fakadó vizekből táplál130
