Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Oroszlány István: A nagy-, illetve kistérségi levezetőhálózatok kölcsönhatása és egysége Alföldünkön
bármely vizsgált szelvényéig, azt alapvetően a csatornahálózat sűrűsége, illetőI leg pontosabban a terepen való mozgás úthossza szabja meg. A csatornahálózat sűrítésével meggyorsul a vizek levonulása, a rövid idő alatt összefutott vizek nagyobb terhelést jelentenek a csatornahálózatnak, megnő az ugyanazon valószínűséggel várható napi átlagos vízhozam, nagyobb csatornaméretre, nagyobb műtárgyakra van szükség. A mintaöblözetekben a csatornasűrűség 1,5 km/km2 volt. Az itt mért értékek tehát ehhez a csatornasűrűséghez tartozó „bázis” lefolyásadatokként foghatók fel. Ha viszont ugyanott a hálózatot 2,3 km/km2-re sűrítenénk, a táblázatban bemutatott napi átlagos lefolyások szélső értékei várhatóan legalább kétszeresükre nőnek, de megnő a lefolyó víztömeg is, mert kevesebb lesz a lefolyástalan tócsa [Kienitz, 1975]. A felszíni vizek összegyülekezése a táblán belül vízlepelként, a csatornákban viszont a mederben mozgó víz törvényeinek megfelelően megy végbe. A csatornákban levonuló hullámok sajátsága, hogy a hullám eleje, ahol nagyobb a vízszínesés, gyorsabban folyik, a hullám hátán viszont a vízszínesés kisebb, tehát a vízmozgás lassúbb. Egy-egy hullám megtölti a korábban üres csatornát, abban átmenetileg tározódik. A két jelenségből következik, hogy a hullámok menet közben fokozatosan ellapulnak. Az üzemi csatorna méretezése szempontjából mértékadó nagy vízhozamértékű hullámok csúcsértékei rövid ideig tartanak, így ezekben az esetekben különösképpen lehet számítani a hullámok ellapulására. Ez azt jelenti, hogy a mintaöblözet kifolyási szelvényében a vízhozammérőnél észlelt vízhozamértékek már „ellapult” értékek ahhoz képest, ahogyan a lefolyás, a hullám az utolsó rendű táblacsatornákban megjelent. Az összegyülekezés fenti természetéből következik, hogy a mintaöblözet torkolati szelvényében megjelenő vízhozamnak legalább kétszerese a táblacsatornákban megjelenő vízhozam. Sűrítés hatására ugyanott tehát a négyszerese a nomogramban levőknek. A különböző csatornasűrűség hatását a bázisadatoknak a 22. ábrán bemutatott korrekciós szorzóval való javításával vehetjük figyelembe. Az ábra vízszintes tengelyén megkeresve a tervezett csatornasűrűség értékét, a függőleges tengelyen leolvashatjuk a kívánt korrekciós szorzót. Mint minden beavatkozáskor, a tábla esetében sem lehet azonban cél, hogy az igények maximális kielégítését kívánjuk meg. Bizonyára mindig lehetnek olyan ritkán előforduló esetek, amelyeket ésszerűbb eltűrni, s mint kockázatot kezelni. Ezért mutatjuk be a 23. ábrát. A két mintaöblözet adatai alapján felmértük [1978], hogy különböző előfordulási gyakoriságnak megfelelő mértékadó elvezetési kapacitás esetén milyen gyakorisággal várható a felszíni vizek változó időtartamú kényszerű pangása a táblán. Az elvezetőkapacitást a mintaöblözet torkolati szelvényében mint bázisadatot értelmeztük. A 23. ábrán a 10 éves gyakoriságú pangási időket mintaöblözetenként, a talajparaméternek megfelelő függélyesben raktuk fel, ezzel mintegy lehetőséget adva az adatok más öblözetekben alkalmazandó adaptálására. A pangási időket arra a két szóba jöhető esetre raktuk fel, melyekben az üzemi hálózatot az évenként 116