Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
III. A növénytermesztés problémái a károsan vízbő területeken - 2. Az állandó vizbőség jelenségei
A belvízártér és a külvízártér területe végeredményben a vízgyűjtő területtel azonos, amelynek határvonalai a vízválasztók gerincvonalai. A folyót (tavat), amelybe az öblözet vizei folynak, befogadónak nevezzük. A befogadóba torkolló belvizeket összegyűjtő csatornahálózat a belvíz-csatornahálózat. Egy öblözetben általában egy összefüggő belvíz-csatornahálózat van. A belvízártér és a külvízártér határán vezetik az övcsatornát. Az övcsatorna összegyűjti a lefelé tartó külvizeket, s lehetőleg gravitációsan vezeti be a befogadóba. A belvizek ellen belvízmentesítéssel igyekszünk védekezni. Mind az ármentesítés, mind a belvízmentesítés csupán az időszakosan kialakuló túl- nedvesedés által okozott károk elhárítására törekszik. Az állandóan túlnedvesedett területek káros vízbőségét a lecsapolás szünteti meg. Ár-, illetve belvízvédekezés a tartós védelmi berendezések működtetését, esetleg újabb ideiglenes védőberendezések építését jelenti. 2. Az állandó vízbőség jelenségei Állandó vízbőség esetén a növénytermesztési térben — mindenekelőtt a talaj gyökérzónájában — a tenyészidő alatt a talaj víztartalma meghaladja a termesztett növények statikai vízigényét. Kialakulhat állandóan elöntött vagy magas talajvizű vizenyős, mocsaras helyeken vagy lápon. Az állandóan nagy nedvesség viszonylag gyors változásokat hoz létre. Kialakítja a vízbőséget kedvelő, illetve elviselő növénytársulást, és befolyásolja a táj földrajzi sajátságait (domborzati, vízrajzi). A túlzott talajnedvesség a talaj hézagtérfogatának állandó telítésével vagy a talajfelszín elbontásával kiszorítja az oxigént a talajból. Az állandó oxigénhiány viszont megváltoztatja a talajban a bomlási folyamatokat. A talajéletben az anaerobiozis válik uralkodóvá, míg a kémiai folyamatok a redukció irányába tolódnak el. Ily módon a korhadást a rothadási folyamatok váltják fel. A szerves anyagok mineralizálódás (ill. oxidáció) helyett szénhidrogénekké alakulnak (redukálódnak). A talaj állandóan túlzott telítettsége szinte sosem fordul elő egész vízgyűjtőkön, csupán azok egyes kisebb elkülönült részein. Az ilyen területek vízháztartása a következő egyenlettel jellemezhető: C+H = P+E+Tk Röviden: mindenütt, ahol a csapadék (C) és a hozzáfolyás (H) együttes értéke időszakonként nagyobb, mint az evapotranszspiráció (P) és az elfolyás (E) összege, s ebből káros tárolódás (Tk) jön létre, mocsarak vagy lápok keletkezhetnek. Azt azonban, hogy az adott helyen mocsár vagy láp, illetőleg azt, hogy milyen típusú láp jön létre — az éghajlat, — a földrajzi körülmények és — a növénytársulás határozzák meg. Az állandóan bőséges talajnedvesség kialakulásához hűvösebb éghajlat alatt kevesebb csapadék kell, mint melegebb vidékeken. Mocsarak vagy lápok azonban mindig ott alakulnak ki, ahol C>P vagyis a csapadék több, mint a párolgás. Az állandó vízbőséget földrajzi körülmények is előidézik. Mocsarak vagy lápok lefolyástalan vagy gátolt lefolyású területeken képződnek. A láposodást, mocsarasodást 72
