Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
II. A vízgazdálkodás és a növénytermesztés fontosabb tényezői és kapcsolataik - 2. A növénytermesztés és a vízgazdálkodás meteorológiai elemei
része is káros érték, mivel a legtöbb növény statikus talajnedvesség-igénye (vízigénye) megkívánja, hogy a talaj hézagtérfogatának 20—30 százalékában levegő legyen. Az emberi tevékenység hatása a hidrológiai jelenségekre Az ember mező- és erdőgazdasági tevékenysége jelentős hatással van a vízháztartási viszonyokra, annak egyensúlyára. Ez a hatás elsősorban mennyiségi. Az ember egész vízgyűjtőterületek vízháztartását módosítja azáltal, hogy megváltoztatja a talajok vízbefogadó-képességét azok feltörésével és művelésével. Módosítja a talajfelszín természetes nedvességtartalmát lecsapolással vagy öntözéssel. Szabályozza a lefolyási viszonyokat és a párolgást is. A mező- és erdőgazdálkodás minőségi vonatkozásban is hatással lehet a hidrológiai jelenségekre (például az állattenyésztő telepek trágyatelepei beszennyezhetik a természetes vízkészleteket), ezek a hatások azonban alárendelt jelentőségűek. Jelentősen eltér ettől az ipari, kereskedelmi tevékenység, továbbá a városi települések hatása. Nagyvárosok, ipartelepek, kereskedelmi üzemek is módosítják a lefolyás vagy a párolgás értékeit a talajfelület burkolásával. Kiterjedésük azonban a mezőgazdasági és erdészeti művelés alatt tartott területekhez képest jelentéktelen. Az iparnak és kereskedelemnek s velük összefüggésben a nagyvárosi településeknek nagy a vízigénye. Ugyanakkor míg a mező- és erdőgazdaság által elhasznált víztömegek vízpára alakjában visszatérnek a hidrológiai körforgalomba, addig az ipar és a kereskedelem a városokkal csupán beszennyezik az elhasznált vizet. Az így keletkezett szennyvizek az élővizekbe kerülve csökkentik a tiszta vízkészletet, ugyanakkor a városok iparral és kereskedelemmel olyan minőségi változást idéznek elő a hidrológiai körfolyamatban, amely következményeiben rendkívüli hatású az emberiség további fejlődésére, tevékenységére. 2. A növénytermesztés és a vízgazdálkodás meteorológiai elemei A levegő A növények legfontosabb építőanyaga a fotoszintézis során felhasználható széndioxid (C02), a levegő térfogatának átlagban 0,03 százaléka. A széndioxid koncentrációja a talajhoz közel és a talajban nagyobb, mint a felsőbb légrétegekben, mert a szerves anyagok bomlása a talajban széndioxid képződéssel jár. A C02 felgyülemlik a talaj rétegeiben, majd a talaj felszínéről diffundálva helyezkedik el. Minél sűrűbb a növényállomány, annál több COa halmozódik fel, és bizonyos mértékig ott annál nagyobb a levelek fotoszintézisének intenzitása. A növényt körülvevő levegő COa koncentrációját szabadföldi termesztésben csak kismértékben lehet befolyásolni. Szénsavval dúsított melegházakban, tehát szénsavtrágyázással a korai zöldségnövényeknél számottevő termésnövekedést értek el. A levegő másik kimeríthetetlen tápanyagforrása a nitrogén (N). Mennyisége megközelíti a légköri levegő tömegének mintegy 4/5-ét. A levegőből a pillangós virágú növények gyökérzetén élő N-megkötő baktériumok és más, szabadon élő mikroorganizmusok segítségével kerülhet a talajba. A talajba így jutó N mennyisége egy év alatt eléri kát. holdanként a 25—30 kg-ot, ami kb. 100—150 kg pétisó mennyiségének felel meg. 34
