Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
V. Növénytermesztési eljárások a vízgazdálkodásban - 4. A vízi létesítmények gyomosodása elleni küzdelem
Vonalmenti fásításoknak az a szerepe, hogy a vízgazdálkodási létesítmények vonalai a tájból rendezettségükkel is kiemelkedjenek. Itt említhető meg a vonal menti fásítások vadvédelmi szerepe is, mely a táj értéke szempontjából távolról sem alábecsülendő körülmény. A biológiai drenázsnak különösen magas vezetésű öntözőcsatornáknál van jelentősége. A csatorna menti fásítások jelentősen megcsapolhatják a csatorna szivárgási veszteségei révén megemelkedő talajvízszintet. Egyedül csak a vonalmenti fásításoktól várni a szivárgó vizek okozta kártételek megszűntét, nem volna helyes. A vonalmenti fásítások kialakítása a mezővédő erdősávokhoz hasonlóan történik. Talán egyetlen különbség, hogy vonalvezetésük a csatornák vonalának és nem a széliránynak függvénye. A csatornapartok mentén lehetőleg mindkét oldalon, kisebb csatornáknál pedig legalább az egyiken eléggé széles utat kell szabadon hagyni. 4. A vízi létesítmények gyomosodása elleni küzdelem A mező- és erdőgazdaság a haszonnövények életfeltételeinek kialakítása illetve meg óvása érdekében mindent elkövet, hogy a kultúrnövényeket megóvja a gyomok konkurenciájától. Ezért minden rendelkezésre álló eszközzel irtja azokat. A mező- és erdő- gazdaságban a gyomok kártétele, hogy elfoglalják a területet, elhasználják a növényi táplálóanyagokat és a vizet a haszonnövények elől, végül beárnyékolják azokat. Ilyen kártételekről a vízügyi létesítmények esetében nem lehet szó. Mind az okozott károkat, mind a kialakuló gyomflórát illetően különbséget kell tennünk a vízi létesítmények, mint gyomtermőhelyek között. Ökológiai szempontból a vizes gyomtermőhelyeknek három nagy csoportját különböztethetjük meg: — természetes és mesterséges medrek, — földanyagú gátak és töltések, — különböző burkolatok és műtárgyak. A természetes és mesterséges medrek mint gyomtermőhelyek, távolról sem jelentenek azonos környezeti feltételeket. A legnagyobb ökológiai eltéréseket a víz — mozgása, áramlási sebessége, és — mélysége jelenti. Az álló vagy lassú mozgású víz medrében könnyen megtelepednek a vízben úszó és lebegő növények (pl. tavirózsa, békaszőlő stb.). Az 1 m/s-nál gyorsabb áramlás megtelepedésüket hátráltatja, s a 2 m/s körüli vagy annál gyorsabb vízfolyásban meg sem telepednek. A vízmélység 2 méteren felül kezd korlátozója lenni e növényfajok terjedésének. Mind a vízben úszó és lebegő, mind a vízből testükkel kiálló növények károsak a vízgazdálkodási tevékenységre, mivel — a csatornákban és az egyéb vízvezető medrekben akadályozzák a víz mozgását. A vízmozgás korlátozásának pedig az öntözővizet vezető vagy belvizet szállító csatorna- hálózatban egyaránt rendkívül káros a hatása; — a természetes és mesterséges halasított tavakban a víz beárnyékolásával, alacsony hőmérsékleten tartásával és a fenéken rothadó növényi hulladék képzésével rontják a haltenyésztés lehetőségeit; — az évről évre elhaló és a fenékre süllyedő növényi részek lerakódnak, csökkentik a meder vízátbocsátó képességét. Miután a vízmozgás lassul, a hordalék nagyobb mértékben 226
