Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
V. Növénytermesztési eljárások a vízgazdálkodásban - 3. A földművek biológiai védelme
egyedekből állanak. Ezt hívják „több idejű” nádasnak. A több idejű nádas nem kedvező. A több idejűség kiküszöbölésére vagy a teljes learatás, vagy a részleges égetés alkalmas. A learatott nádas égetésének legfontosabb szerepe a minőség egységesítése, de megszünteti a kártevők áttelelő gócait, csökkenti a lebomlani nem tudó szerves anyagok mennyiségét is. A nádas égetése körültekintő munkát igényel. Általános elv, hogy nádast elsősorban jégről égessék, amikor a levegő páratartalma 60% alatt van. A tűz megfelelő terjedéséhez 2—3°-os szélerősségre is szükség van. Az ötletszerű gyújtogatás helyett a nádas égetéséhez megfelelő frontot kell nyitni. Ezalatt 2—3 m sávban levágott és lefektetett nádat értünk. Az égetés legkésőbbi időpontja a március eleje. A nádas területek karbantartását jelentik még az olyan gyomirtó beavatkozások, amelyeknek a nádasok homogenizálása a célja. 3. A földművek biológiai védelme A földművek védelme az időjárás és a vízjárás okozta — elsősorban eróziós eredetű — károsodások ellen, rendkívül nagy jelentőségű. Komoly vízgazdálkodási feladat az árvédelmi töltések, csatornarézsűk és partok, földgátak stb. megvédése a lefolyó csapadékvíz, a hullámverés és a téli jeges ár maró, erodáló hatásai ellen. E vízi létesítmények mélyépítéstechnikai védelme burkolatokkal, kőhányással stb. általában költséges, viszont a hidrotechnikai eljárások tartóssága és hatékonysága nem mindig kielégítő. A földművek biológiai védelmét ellátó növénytermesztés technikai eljárások három egymástól alapjaiban kissé eltérő csoportra bonthatók: — a rézsűk és töltések gyepesítése, — a biológiai partvédelem, — véderdők és erdősávok telepítése. A rézsűk és töltések gyepesítése A folyók árvédelmi töltéseinek a levezető csatornák és öntözőcsatornák töltéseinek a különböző természetes és mesterséges medrek parti rézsűinek, a víztározók földgátjainak gyeptakaróval való borítása kettős jelentőségű. —- A gyeptakaró megvédi a talajfelületet főként a lefolyó csapadék eróziójától. A töltések és rézsűk felületének védelmére a gyeptakaró a legmegfelelőbb eszköz, mivel — évelő növényállománya a talajfelületet az egész éven át borítja, — a helyesen összeválogatott növényfajokból kialakuló növényállomány gyökérzete a talajnak csupán a felső 20 centiméteres rétegét hálózza be, — a sok komponens növényfajból létrehozott gyeptakaró kiváló alkalmazkodó képessége folytán a legváltozatosabb termőhelyi adottságok esetén is fenntartja védőképességét, — a gyepek hosszabb ideig ellenállnak az áramló és pangó vízborításnak és a feltépéssel szemben is jelentős ellenállást fejtenek ki. Mivel a gyepek védőképessége gyökérzetükkel, ez pedig a talajfelszín feletti állomány tömegével arányos, a gyepállomány hasznosításának a földmű védelmében nagy jelentősége van. — Hasznosításuk azért sem hanyagolható el, mert elég nagy termőterületet is jelentenek, tehát ápolásuk, megfelelő hasznosításuk távolról sem közömbös. Viszonylag korán felismerték a különböző vízépítmények gyepesítésének jelentőségét. A földművelésügyi miniszter már 1897-ben körrendeletét adott ki a vízszabályozó és ármentesítő társulatoknak az „árvédelmi töltések kellő begyepesítése” érdekében. 210
