Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
IV. A növénytermesztés problémái öntözött területeken - 4. Az öntözés elvi alapjai
a kukorica öntözését augusztus közepén a viaszérés elején, mert a későbbi öntözés késlelteti a beérést; a cukorrépáét augusztus közepén a gyökér erőteljesebb kifejlődése után, mert csökkenti a cukortartalmat és az eltarthatóságot; a burgonyáét augusztus elején a gumók kifejlődésekor, mert betegségre hajlamosít, és rontja az eltarthatóságot; a lenét június közepén; a kenderét július közepén, virágzáskor, mert különben romlik a rost minősége; a zöldségnövények közül a káposztáét 3 héttel a szedés előtt; a sárgarépáét, petrezselyemét a gyökér kifejlődése után, mert laza szövetkialakulást okoz; a paradicsomét érés előtt, mert rontja a minőséget; a mentáét július végén, mert a késői öntözés csökkenti az illóolajtartalmat. Ha a vegetáció alatt helyesen választjuk meg az öntözés idejét és az adagolandó víz mennyiségét, a növények szeptemberi öntözésére Magyarországon általában nem kerülhet sor. A gyakorlatban az öntözési időpont helyes megválasztása történhet a talajnedvesség, illetve a levegő páratelítettségének mérésével, a levélszövetek víztelítettségi állapotának vizsgálatával, a meteorológiai elemekkel végzett számítások segítségével, továbbá az öntözés üzemszerűségének megfelelően kialakított növénytermesztési szerkezet esetén folyamatosan, tömbről tömbre. Utóbbi esetben az időjárási (csapadék és hőmérsékleti) viszonyok hatása elsősorban a vízadagok nagyságában tükröződik. Ha a természetes csapadék annyi volt, hogy a tervben szereplő vízadag az adott területen túlöntözést jelent, akkor egy öntözés elmarad, ami csökkenti a ráfordítást. Az öntözési időpont helyes megválasztására vonatkozó megállapítások talajnedvességpótló öntözésekre vonatkoznak. A különleges célú öntözések idejét nyilvánvalóan a cél határozza meg. Az öntözési időpont meghatározásának alapját a terület földművelési-növénytermesztési követelményei adják. Ezeknek az alapvetően biológiai jellegű igényeknek a kielégítése csakis a vízgazdálkodási, a technikai és a szervezési lehetőségekkel összhangban történhet. Az öntözés időpontjának megállapítására leggyakrabban a következő két mutató ad tájékoztatást: — a talaj hasznos víztartalma, — a növény növekedése és fejlődése. A talaj hasznos víztartalmának észlelése többféleképpen történhet. A gyakorlott szemű, illetve tapasztalt öntözési szakember tapintással meg tudja állapítani a gyökerekkel átszőtt talajrétegből vett talajminta hasznos víztartalmát. A hasznos víztartalomnak ehhez a — érzékszervi úton történő — megállapításához nagy gyakorlat kell. A gyakorlat megszerzéséhez dolgozta ki Pasenkov—Asztanov és Gribanov táblázatát a különböző típusú talajok hasznos víztartalmának érzékszervi úton történő megállapításához. (40. táblázat). A talaj nedvességtartalmának megállapítására ezenkívül sok módszer, illetve műszer alkalmas. A gyakorlatban ma még leginkább a súlymérésen alapuló módszerek használhatók. Azonban még ezeknek is számos fogyatékosságuk van. Valamennyi többi módszer csak mint közvetett módszer alkalmazható. A közvetett módszerek lényege, hogy a fizikai jelenségek méréséből csak egy előzetesen szerkesztett kalibrációs görbe segítségével lehet az adott talaj nedvességtartalmát kiszámítani. Mind a közvetlen, mind a közvetett talajnedvesség meghatározó módszerekkel szemben támasztott követelmények: hogy pontosak, ismételhetők, gyorsan végrehajthatók, veszély140
