Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)

2. Általános meteorológiai alapismeretek - 2.4 A légkör mozgásjelenségei

A geosztrófikus szélmodell

Vizsgáljuk meg a levegő vízszintes mozgását bizonyos egyszerűsítő feltételek mellett. Először is tekintsünk el a talajmenti súrlódástól. Ez kb. 500—1000 m magasságtól megengedhető, mert e szintek fölött a súrlódási erő már elhanyagolhatóan kicsiny. Tekintsünk továbbá egy olyan légnyomási mezőt, amelynek minden pontjában egyenlő nagyságú a bárikus gradiens. Ez feltételezi, hogy az izobárok egyenes vonalúak és párhuzamosak (2.16. ábra). A G gradiens erő hatására az A alacsony nyomás felé elmozduló légrészre mozgása kezdetének pillanatától egy további erő fog hatni. Ez a Coriolis-erő, amely a forgástengelyre merőleges síkban lép fel és a forgó rendszerben mozgó minden testre hat. Ebből következik, hogy a Coriolis-e rő vízszintes és függőleges összetevőkre bontható, továbbá, hogy a sarkokon csak vízszintes, az egyenlítőn csak függőleges összetevővel rendelkezik. A Coriolis-erőnek a vízszintes légmozgásokra gyakorolt hatásánál nyilván csak a horizont síkjában ható C vízszintes összetevőt kell figyelembe venni. A vízszintes összetevő nagysága a földrajzi szélesség sinusától és természetesen a Föld tengelykörüli forgásának sebességétől függ, amit az a> szög- sebességgel rögzítünk:

a) = - ,,rK---- = 7.292- 10~5 - s1.

cs

illagnap

A Coriolis-e rő vízszintes összetevőjének a v sebességgel mozgó tömegegységnyi testre vonatkoztatott értéke az alábbi:

C(m ■ s-2) = hó sin <pv. (2.4.3-2)

A C erő merőleges a sebességvektorra, és ha a mozgás irányába nézünk, az E-i félgömbön jobbra, a D-i félgömbön balra mutat. Abból, hogy a Coriolis-e rő merőleges a földforgás tengelyére és a sebességvektorra, következik, hogy munkát nem végez,

4*

51