Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)
4. Leíró éghajlattan - 4.3 A Föld éghajlati képe
kabbra nyúló keskeny szélei és az előtte fekvő szigetek (Déli-Shetland, Déli-Orkney, Déli-Sandwich) tartoznak ide. Az állandó jégtakaró éghajlata az Antarktisz és Grönland eljegesedett területei fölött, valamint az Északi-Jeges-tenger állandóan befagyott részei fölött alakul ki. Legzordabb változata kétségkívül az Antarktisz belsejének magas jégplatóján található, ahol például az eddigi másfél évtizedes rendszeres meteorológiai mérések tanúsága szerint a hőmérséklet abszolút maximuma is jóval fagypont alatt maradt. így a Délipóluson 2800 m magasságban levő Amundsen-Scott megfigyelőhelyen eddig észlelt legmagasabb hőmérséklet — 15,0°C, a 78° D-i szélességen és 3500 m magasságban fekvő Vosztok állomáson pedig —13,6 °C volt. Ugyanezen az állomáson mérték a Föld felszínén eddig nyilvántartott abszolút hőmérsékleti minimumot — 88,3 °C-ot. A csapadék az állandó jégtakaró területein az extrém alacsony hőmérsékletek miatt rendkívül csekély, átlagos évi összege még az 50 mm-t sem haladja meg. A klímaterületre vonatkozó néhány jellemző éghajlati átlagot a 4.16. táblázat tartalmaz. 4.3.6 Magashegységi éghajlatok Nem alkotnak összefüggő éghajlati egységet mint a többi klímatípus, hanem minden magasabb és nagyobb kiterjedésű hegység területén szinte végtelenül sok variációjuk figyelhető meg, amely legszemléletesebben a növényzet magassági övezeteiben tükröződik. A magashegységi éghajlat legjellegzetesebb vonása a hőmérséklet magassági csökkenéséből adódik, a magasság növekedésével egyre alacsonyabb hőmérsékleteket tapasztalunk. Ezek a Föld különböző részein eléggé eltérők, s egy bizonyos hőmérsékletnek a különböző földrajzi szélességeken más és más magasság felel meg. A magas hegységekben a hőmérséklet-csökkenés miatt több egymás fölött fekvő éghajlati zóna helyezkedik el, amelyek egymástól a természetes növénytakaróban és a termesztett növényekben is élesen elkülönülnek. Növényföldrajzi, de éghajlati szempontból is egyik markáns jellemző az állandó hóhatár magassága. Ennek földrajzi szélességek szerinti változásáról tájékoztatnak a 4.17. táblázat adatai. Minél magasabban fekszik az állandó hóhatár, annál változatosabb, sokrétűbb a hegység éghajlata, így a trópusi magashegységek területén a trópusi esőerdőtől kezdve az állandó hótakaró éghajlatáig számos éghajlati zóna megfigyelhető. Ez indokolja, hogy a magashegységi éghajlatokat két altípus szerint tárgyaljuk. A trópusok magashegységi éghajlata tehát elsősorban abban különbözik a közepes földrajzi szélességek magashegységi éghajlatától, hogy hőmérsékleti, növényföldrajzi szempontból változatosabb. Ez a változatosság természetesen a vegetáció szempontjából döntő fagypont fölötti hőmérsékletek tartományára vonatkozik. A trópusi magashegységek területén további eltérő vonás mutatkozik abban, hogy itt a magas 256
