Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)
4. Leíró éghajlattan - 4.1 Az éghajlati elemek övezetes rendje és azonalitásai
Az éghajlati elemek övezetessége mellett a zonális elrendeződéstől eltérő igen jellegzetes azonalitások is megfigyelhetők. Ezek elsősorban a hőmérséklet és csapadék földgömbi eloszlásában rajzolódnak elénk. Az éghajlati azonalitások négy fő tényező hatására jönnek létre. Legalapvetőbb motiváló tényezőjük a szárazföldek és tengerek különböző hőgazdálkodása, a kontinensek és óceánok földövenkénti egyenlőtlen eloszlása. Lényeges szerepük van a tengeráramlásoknak, amelyek mind a hőmérséklet, mind pedig a csapadék eloszlását módosítják. A légáramlások hatása is jelentős lehet, különösen akkor, ha domborzati tényezőkkel kölcsönhatásba jutva orografikus csapadéktöbbletet — illetve csapadék- hiányt idéznek elő. A hőmérséklet eloszlásának azonalitásai legélesebben akkor bontakoznak ki, ha a hőmérsékleti értékeket az adott szélességi kör átlagos hőmérsékletéhez viszonyítjuk, így szerkeszthetjük meg az egyes hónapok középhőmérsékletének anomália térképeit, ahol a pozitív érték azt jelenti, hogy ott a hőmérséklet a szélességi körre vonatkozó átlagos értéknél magasabb. Nyilvánvaló, ha az izotermák teljesen egybeesnének a szélességi körökkel, tehát a zonalitás zavartalan lenne, az anomália a Föld minden pontján zérus értéket venne fel. Megszemlélve a januári és júliusi tengerszintre vonatkoztatott középhőmérsékletek anomáliáit (4.9., 4.10. ábrák) azonnal kitűnik, hogy a hőmérséklet azonalitása legnagyobb a szárazföldekkel és óceánokkal jobban tarkított északi félgömbön télen az 50°—70° szélességek között. Az anomáliák mind pozitív, mind negatív irányban meghaladják a 20 fokot is, a negatív anomália súlypontja Ázsia északkeleti részén, a pozitív anomália súlypontja pedig az Atlanti-óceán északi részén található. Ez a jelentős azonalitás a januári hőmérsékleteloszlás térképén (4.1. ábra) is jól látható, ahol a nagy homogén felszínek fölött a szélességi körökkel közel párhuzamosan futó izotermák a kontinensek és óceánok határán élesen megtörnek. Júliusban az északi félgömbön az anomáliák eloszlása megfordul, a pozitív értékeket a kontinensek fölött, a negatívokat az óceánokon találjuk. A déli félgömbön a téli állapotnak megfelelően Ausztrália területén találunk jelentősebb negatív anomáliát. Megállapítható, hogy a hőmérséklet azonalitásai legerősebbek a téli félgömbön és azokon a szélességeken, ahol sem a szárazföldek, sem az óceánok nincsenek abszolút túlsúlyban. A déli félgömb túlnyomó részén (amint az a 4.1. táblázat adataiból kitűnik), az óceánok a 70° szélességig jelentős túlsúlyban vannak, ezért a hőmérsékleti azonalitás ezen a féltekén mind télen, mind nyáron jóval kisebb, mint az északi félgömbön. A csapadékmennyiségek földgömbi eloszlásában az azonalitások még élesebbek, mint a hőmérsékletnél. Ha a 4.6. ábrát megnézzük, azonnal szembetűnik, hogy például az északi félgömbön a 20°—30° szélességi körök között Földünk csapadékszegény sivatagi területeinek jelentős részét találjuk az Afrikai kontinensen. Ugyanakkor Hátsó-Indiában és Délkelet-Ázsiában e szélességek között fordulnak elő a Föld legcsapadékosabb tájai is. Hasonló karakterisztikus azonalitások figyelhetők meg a trópusi övezetben is, ahol Dél-Amerika és Afrika nyugati partvidékein majdnem az 221
