Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)

3. Fizikai klimatológia - 3.4 A Föld éghajlatának múltja, éghajlat-ingadozások

3.2). ábra. A légköri oxigénszint földtörténeti változásai

nyújtó ózonernyő kialak ulásához. Az ózonkeletkezés felszín fölötti magassága ugyanis az oxigénkoncentráció egyértelmű függvénye, s míg kezdetben közvetlenül a felszín fölött keletkezhetett egy vékony ózonréteg, ez a 0,1 PÁL oxigénkoncentrációnál már kb. 20 km magasságban helyezkedett el. Jelenleg 40—50 km táján találjuk a maximális ózonkoncentrációt. A Földet körülvevő ózonernyő tette lehetővé az élet szárazföldön való meghonosodását és elterjedését. Az ózonréteggel együtt kialakult a sztratoszféra, csökkent a légköri konvektiv feláramlások és a felhőképződés intenzitása, s a függőleges menti hőmérsékleti profil alapvetően átrendeződött. A sztratoszféra hiánya magyarázza azokat az óriási méretű záporos esőket, amelyek a le nem zárt függőleges menti hőmérséklet-csökkenés következtében a mainál jóval nagyobb magasságig feltornyosuló Cb felhőkből hullottak s az óceánvizek akkumulációját eredményezték. A függőleges menti hőmérséklet-csökkenést lezáró sztratoszféra a Föld légkörének egyedülálló sajátossága, a Venus és a Mars C02 légkörében ilyen réteg nem mutatható ki.

A szilur után az 02 fotoszintetikus termelése a dús növényzet miatt tovább növekedett, és a karbonban az oxigénszint valószínűleg kissé magasabb volt a mostaninál. Feltehető, hogy az oxigénkoncentráció időszakos ingadozásaihoz vezetett az üledékes kőzetek oxidációja, illetve a betolódásuknál létrejövő oxigénfelszabadulás. A bioszféra léte és a különböző geokémiai folyamatok hatására a légkörben állandó oxigénszint alakult ki.

199