Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)
3. Fizikai klimatológia - 3.3 A légkör általános cirkulációja
régebben és legrészletesebben természetesen a Föld felszínén uralkodó légáramlások rendszerét ismerjük (a tengeri hajózás révén az emberiség már több évszázaddal ezelőtt feltárta Földünk jelentős területeinek szélviszonyait), a földfelszíni áramlási kép ismerete azonban önmagában nagyon csekély alapot ad az általános légcirkuláció bonyolult rendszerének megértéséhez. 010 20 30 40 Az általános légcirkuláció legmarkánsabb vonásait a 3.17. ábrán mutatjuk be. Az egyenlőségi görbék az északi félgömb egy átlagos meridiánja fölött az eredő szél zonális összetevőjét tüntetik föl nyáron, illetve télen. A sraffozott rész keleti, a világos nyugati irányú összetevőt jelez. Megjegyezzük, hogy az eredő légáramlások szélességi koronkénti átlagaiban a meridionális (észak-dél irányú) komponens - eltekintve a talajközeli súrlódási rétegtől — nagyságrenddel kisebb a zonális komponenshez képest, a függőleges áramlások sebessége pedig elhanyagolhatóan csekély. Szabadlégköri szélmérések szerint például a zonális áramlás átlagos sebessége a troposzférában lOm-s"1 nagyságrendű, a meridionális összetevő átlagos maximális értéke 1 m-s“1, míg a függőleges áramlások átlagos értéke mindössze 1 mm-s~'-re becsülhető. Kimondhatjuk tehát, hogy az általános /égcirkuláció átlagos állapotát a nyugatias és keleties szelek föhlövenként váltakozó eloszlása jellemzi. A 3.17. ábra alapján az általános légcirkuláció alábbi főbb vonásai rögzíthetők. 12* 179 3.17. ábra. Az eredő szél zonális összetevői (ni -s_1)
