Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)
3. Fizikai klimatológia - 3.1 Az éghajlat-meghatározó tényezők
3.1.5 A felszín anyagi és alaki tulajdonságai Az előzőkben részletesen megismerkedtünk azokkal a szoláris tényezőkkel és fizikai folyamatokkal, amelyek alapvetően meghatározzák Földünk valamely helyén az éghajlatot. Az energiaháztartás (hőellátottság) és a vízellátottság tárgyalása során több ízben utaltunk azokra a módosító hatásokra amelyek onnan erednek, hogy a napsugárzás szállította energia különböző sajátosságú felszíneken aktivizálódik, s arra, hogy egy adott csapadékmennyiséget különböző tulajdonságú felszínek fogadnak be. A „felszín sajátosságai” fogalom számos tényezőt foglal magába. Mindenekelőtt a talaj anyagának fizikai sajátosságait kell figyelembe vennünk. További fontos tényező a felszín növényzete, a növényborítottság mértéke, a növényállomány faja, szerkezete. A felszínformák hatása is jelentős. A különböző irányú lejtők, völgyek, mélyedések és kiemelkedések, tehát az orografikus tényezők a hő- és vízellátottságot nagymértékben befolyásolják, az éghajlatot már kis területen belül is szerfölött változatossá tehetik. Közismert és döntő súlyú tényező a tengerszint fölötti magasság, amely nagy térségek éghajlatára rányomja a bélyegét. Ha a felszín sajátosságaitól elvonatkoztatva szemlélnénk az éghajlatot abba a hibába esnénk, hogy elszakadnánk a valóságtól, ám ugyanolyan hiba lenne az is, ha az éghajlati jelenségek mögött rejlő fizikai folyamatok alapos ismerete nélkül kísérelnénk meg az éghajlat sajátosságainak megértését. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy az éghajlat mindig konkrét helyhez, tájhoz kötött, s oksági vizsgálatához mind a meghatározó fizikai folyamatoknak, mind pedig az adott környezet földrajzi viszonyainak együttes ismerete szükséges. A szubsztrátum fogalma A felszín éghajlati hatásainak vizsgálatakor a „felszín” matematikai fogalmát célszerű kibővítenünk. A felszínen ugyanis tömeg nélküli kétdimenziós geometriai felületet értünk. Ennek a valóságot leegyszerűsítő munkahipotézisnek az alkalmazása nagyon célszerűnek bizonyult a hőháztartás lényegének megvilágításakor, ám a fogalom ahhoz túlságosan szűk, hogy a felszínhatás éghajlati vizsgálatakor kizárólag erre támaszkodjunk. A napsugárzást és a csapadékot felfogó felületek különböző összetételű és fizikai tulajdonságú kőzeteknek, talajoknak a légkörrel alkotott határsíkjai, amelyek eltérő fizikai sajátosságokkal rendelkeznek, s amelyeken különböző fajtájú és szerkezetű növénytakarók találhatók és az emberi tevékenység felszínformáló hatásának számos bélyegét viselik magukon. A felszínen és környezetében (tehát egy bizonyos felszínközeli burokban) lejátszódó fizikai, kémiai és biológiai folyamatok közvetlen vagy közvetett úton mind hatással vannak a felszínnel érintkező levegőre. A napsugárzást és a csapadékot felfogó geometriai felszín helyett célszerűbb tehát a valóságos viszonyokat jobban megközelítő, éghajlati szempontból aktív burok figyelembevétele. Ez az aktív burok tulajdonképpen már háromdimenziós, és ilyen módon 162
