Pálfai Imre: Belvizek és aszályok Magyarországon. Hidrológiai tanulmányok (KÖZDOK Kft., Budapest, 2004)

Belvizek - A belvizek hidrológiai elemzése és jellemzése

A BELVIZEK HIDROLÓGIAI ELEMZÉSE ÉS JELLEMZÉSE sorokat általában az 1966-1980 közötti 15 éves időszakra lehetett előállítani, azonban egyes dunántúli tájegységeknél csak rövidebb vagy erősen hiányos adatsorok álltak rendelkezésünkre. A vázolt vizsgálatok főbb eredményeiről rö­vid összefoglalókat állítottunk össze a készülő keretterv számára. 1983-ban az évi teljes lefolyás tájegységenkénti meghatározásával és a lefolyási tényező vizsgálatával tettük teljesebbé az anyagot. A belvízi adatok megbízhatósága és egyöntetűsége A belvízi elöntés és a belvízi lefolyás alapadatait a vízügyi igazgatóságok általában nem szabatos mérésekkel, hanem hozzávetőlegesen, becslésszerű- en határozzák meg, s az összesített adatokat a belvízvédelmi naplókban, illet­ve a belvízi dekádjelentésekben rögzítik. Munkánk során ezeket használtuk föl. A tározókba vezetett vizet is lefolyt vízmennyiségnek tekintettük. Az elöntési adatok megbízhatósága a helyszíni felmérések nyilvánvaló pontatlansága miatt vitatható, de figyelembe véve, hogy a felmérések - alig változó személyzet mellett - hosszú időn keresztül azonos elvek szerint folytak, s feltételezve, hogy a sok kisebb-nagyobb folt területének megha­tározásánál elkövetett hibák többé-kevésbé kiegyenlítik egymást, az adatok a vázolt hidrológiai feldolgozás céljára elfogadhatónak minősíthetők. Mi­vel az egyes belvízi tájegységek lefolyási adatsora általában több vízbeve­zetési hely vízhozamadatából adódik össze, itt is számíthatunk a hibák bi­zonyos kiegyenlítődésére. Megjegyzem, hogy a lefolyási adatsorok feldol­gozása előtt kiszűrtük azokat az adatokat, amelyek nyilvánvalóan nem bel­vízi eredetűek, pl. a belvízmentes időszakban jelentkező nagy „lefolyá- sok”-at, amelyek rendszerint halastavak lecsapolásából vagy öntözővíz-át­vezetésből származnak. A belvízi adatsorok egyöntetűségét többen kétségbe vonják, mondván, hogy a vízrendezés helyzete az elmúlt 15-20 évben sokat változott. A csa- tomasűrűség és a vízszállító-képesség növekedése következtében valóban azt várhatnánk, hogy az elöntött területek csökkenő, a lefolyási csúcsok nö­vekvő irányzatot mutassanak. Nagyobb térségekre vonatkozó adatainkból azonban ilyen tendencia nem olvasható ki. Az 1. ábrán bemutatom, hogy az Alföld középső térségében (a Tiszántúli, a Közép-Tisza vidéki, a Körös vidéki és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság területén) 1961-től 1980-ig hogyan alakultak az évi legnagyobb elöntések és az évi legnagyobb napi lefolyások értékei. A meglehetősen nagy ingadozás véletlenszerűnek látszik, azaz nyilvánvalóan az időjárási körülményekkel magyarázható, s ezek mellett - ha van is - eltörpül vagy alig érvényesül az emberi beavat­kozások hatása. Nagy térségekre vonatkozó adatsorainkat tehát ilyen szem­lélettel eléggé egyöntetűnek tekinthetjük. 94

Next

/
Oldalképek
Tartalom