Pálfai Imre: Belvizek és aszályok Magyarországon. Hidrológiai tanulmányok (KÖZDOK Kft., Budapest, 2004)
Belvizek - A mértékadó belvízhozam meghatározása
A MÉRTÉKADÓ BELVÍZHOZAM SZÁMÍTÁSI MÓDSZEREINEK TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE az összegyülekezési elmélettel számolta a mértékadó fajlagos belvízhozamot, s ennek során a lefolyási tényező és az összegyülekezési idő értékét konkrét mérésekből kiindulva vette föl. Számításai továbbra is csak az esőből eredő vízhozamok meghatározására teijedtek ki. A hóolvadásből keletkező belvízhozamokat a szokásos közelítő képletekkel számította. Az 1940-es évek elején vetődött fel először élesen a méretezéssel kapcsolatban a gazdaságosság kérdése és a belvízrendszerek átfogó elvek szerinti tervezése (Bauer 1941, Németh 1942, Sikó 1942, Trümmer 1942, Pichler 1943). Megállapították, hogy a belvízrendszerek teljesítőképességét úgyszólván kivétel nélkül növelni kell, de azt is megfogalmazták, hogy az 1940-42. évihez mérhető vízhozamokra való méretezés olyan nagy költséget emésztene föl, amely - a mezőgazdaság akkori fejlettségi fokán - jóval fölülmúlná a várható hasznot. Látták azonban, hogy a belterjesség fokozódásával, különösen az öntözés bevezetésével, a termelés mind érzékenyebbé válik a vízkárok iránt, ebből következőleg egyre növekszik a vízrendszerekbe bekapcsolt (vízrendezett) terület, egyre szűkebb lehetőségek maradnak vízvisszatartás céljára, s mindezek a nagyobb méretek felé billentik a mérleget. Az 1945-1952 közötti évek ismét aszályosak voltak, s ez rányomta bélyegét a mértékadó belvízhozam számítási eljárásaira is. Előtérbe kerültek a vízháztartási vizsgálatok, a tározási kérdések és a belvízhasznosítási szempontok (Bogárdi 1949, Magyar Szabványügyi Hivatal 1953b, Szígyártó 1953, Trümmer, 1954) és - újfajta megközelítésben - a gazdaságossági kritériumok is (Turánszky 1952). 1953-tól kezdve az első Országos Vízgazdálkodási Keretterv munkálatai adtak lökést a belvízgazdálkodási kutatásoknak, s különösen a mértékadó belvízhozam meghatározására irányuló vizsgálatoknak. Ennek első eredménye a „Belvízrendezési Szakértő Bizottság” működésével született meg (Salamin 1955, 1956a). Az összegyülekezési elmélet továbbfejlesztésével a különféle vízgazdálkodási és mezőgazdasági beavatkozások hatását is igyekeztek számba venni, s tervváltozatok kidolgozásával és értékelésével gazdaságosabb megoldásokra jutni. Figyelemre méltó a tervszerű tározás megvalósításának célkitűzése, de a tározódás jelenségének hatását a felszíni összegyülekezés időtartamának meghatározásakor - a biztonság javára - elhanyagolták. A számításokat kitelj esztették a talajvízből származó és a töltéseken átszivárgó, illetve fölfakadó vizekre is. A legnagyobb előrehaladást az jelentette, hogy a hóléből származó lefolyó vízhozam meghatározására is módszert adtak, és minden egyes csapadékhoz a hozzá tartozó lefolyási tényezőt rendelték; az így kiszámított fajlagos vízhozamokat vetették statisztikai vizsgálat alá, és előállították a fajlagos lefolyási hatvány- függvényeket. Ezzel a módszerrel a V1TUK1 50 belvízrendszerre kiszámította a függvények állandóit (Szepessy 1955). A szakértő bizottság működésének másik maradandó eredménye a fajlagos belvízhozam közelítő értékeit tartalmazó táblázat, melyet vázlattervek készítéséhez ajánlottak. E táblázat fölhasználásával határozták meg a 201
