Öllős Géza: Vízminőség-változás a vízelosztó rendszerben (KÖZDOK Kft, Budapest, 2008)
7. Coliform baktériumok - 7.7. A coliformok megjelenését befolyásoló tényezők
7. COLIFORM BAKTÉRIUMOK 85 rendszerekben, magas maradék fertőtlenítőanyag mennyiséget kell fenntartani a coliform előfordulás szabályozásához. Ezért a maradék fertőtlenítőszer fenntartása egyedül nem biztosítja, hogy a tisztított víz a coliform baktériumoktól mentes legyen. A maradék klór fenntartása a vízelosztó rendszerben tehát a bakteriális szaporodás és a coliform megjelenés minimalizálása céljából ajánlott (Besner et al. 2002). Egyes európai országok (Hollandia, Németország, Svájc, Franciaország) azonban sikeresen állítanak elő és osztanak szét higiénés szempontból biztonságos és biológiailag stabil ivóvizet maradék fertőtlenítőszert nem alkalmazva (Klein et al. 1999, van der Kooij et al. 1999, Fokken et al. 1998, Levi et al. 1992). Egyes esetekben a maradék fertőtlenítőszer nélküli ivóvíz szétosztást lehetővé teszik a következők:- többszörös víztisztítási gátak alkalmazása,- a biológiailag stabil ivóvíz előállítása,- a biológiailag stabil anyagok használata a vízelosztási infrastruktúrákhoz,- olyan védelmi intézkedések bevezetése, amelyek révén a vízelosztó rendszer újra szennyeződése elkerülhető. Eszak-Amerikában és Angliában azonban a vízelosztó rendszerbeli ivóvíz elosztásakor a fertőtlenítőszerek alkalmazása maradt a kedvelt vízminőség-szabályozási mód (Trussed 1999). A klór kevésbé hatékony a biofilmbeli baktériumok inaktiválására, mint az áramló vízben lévő baktériumok inaktiválására (Parent et al. 1996). A coliform előfordulás sikeres szabályozásához (Besner et al. 2001), a szabad klór küszöbérték 0,05-0,5 mg/L, különösen akkor, ha a tisztított víz megfelelő biológiai stabilitással rendelkezik. Számos kutató azt is kimutatta, hogy egyes esetekben (például a nyersvíz minőség sajátosságai miatt) még nagy klór dózisok is hatástalanok a coliform inaktiválásához. Pozitív coliform mintákat találtak még 0,6-4,0 mg/L maradék klór esetében is (Schreppel et al. 1996). Minthogy a klór, mint fertőtlenítőszer, számos hátrányos következménnyel (íz, szag, halogénezett vegyületek képződése) jár és teljesen nem biztosítja a coliform- mentes ivóvíz létét, egyes vízművek alternatív fertőtlenítést alkalmaznak, mint amilyen a klóramin. A monoklóramin azonban gyengébb fertőtlenítőszer mint a szabad klór. Ezért az azonos mértékű inaktiválásokhoz nagyobb koncentrációk szükségesek (Mathieu et al. 1992). Mivel a klóramin kevésbé reaktív, a klórnál stabilabb, és hosszabb ideig megmarad a vízelosztó rendszerben. Ezért alkalmazása különösen olyan elosztó rendszerekben célszerű, amelyekben a szabad klór fenntartása nehéz a korrózió vagy a hosszú tartózkodási idő miatt (Song et al. 1998). A monoklóramin stabilitása és az a tulajdonsága, hogy hatékonyabban képes a biofilmbe behatolni, a biofilmbeli rögzült mikroorganizmusok és a coliformok hatékonyabb szabályozását teszi lehetővé (LeChevallier et al. 1990). Azonban a monoklóramin nem nyújt tökéletes védelmet a coliform ellen a vízelosztó rendszerben, hiszen kevésbé hatékony mint a szabad klór, különösen a hirtelen jelentkező szennyeződések ellen és nitrifikációra is vezethet.
