Öllős Géza: Vízellátás-csatornázás közegészségügyi ismeretei (VMLK, Budapest, 2001)
4. Fizikai-, és kémiai szennyezőanyagok - 4.1. Radon a vízellátásban
4.1.7. A VÍZBŐL SZÁRMAZÓ RADON KÖZEGÉSZSÉGÜGYI KOCKÁZATA A radon kémiailag inert lévén, a környezetben létező koncentrációk esetében nem veszélyes. A radonnal kapcsolatos jelentősebb egészségügyi hatást a rövid életű bomlás termékei belégzése idézi elő. Ezen termékek kémiailag reaktívak és a tüdőbe kerülhetnek (Nero et al., 1990). A polónium-218-ból és az ólom 214- ből származó alfa részecske emissziók (132. ábra) a lerakodási hely környezetében a szöveteket károsítják. Ez a szövet - károsítás a fő mechanizmus, ami a radon és bomlás termékei által keltett tüdőrák kockázat növekedéséhez kapcsolódik. A lakások légteréből belélegzett radon a tüdőben csak rövid ideig tartózkodik. Valószínűsített, hogy a megnövekedett tüdő - besugárzást a radon bomlás termékei okozzák. Amikor a radon a lakás légterében először bomlik le, még egy, elektrosztatikus töltésű atom keletkezik. A keletkező ion, a 2l8Po (132. ábra) nagyon reaktív és elektrosztatikus szempontból a légtér parányi részecskéihez kötődik, amelyek a belélegzést követően, elég kicsinyek lévén, a tüdőben lerakódnak. A radon termékek ekkor sorban lebomlanak, miközben károsító alfa vagy béta részecskéket bocsátanak ki. így a radon terméke az, ami károsodást (bronchialis epithelium) okoz, mert csak a termék marad a tüdőben megfelelő ideig ahhoz, hogy jelentős bomlás jöhessen létre (Cothem, 1987). Minthogy a tüdőkárosodást a radon termék okozza, így inkább a termék koncentrációját kellene mérni, nem pedig a lakás légtér radon koncentrációját (Cothern, 1987). A lakások légterében lévő radon emberi szervezetbejutásának legfőbb útja a belélegzés. A lakások légterében lévő radon jóval nagyobb kockázatot jelent, mint a napi élet során lenyelt (ingested) radon (Crawford - Brown, 1990). Ezért a vízből származó radon közegészségügyi kockázatának becslése jelenleg a radon vízből a lakások légterébe való diffundálásán alapul. Az elfogyasztott (ingested) radon transzportálódását a 136. ábra érzékelteti (Crawford - Brown, 1990). Az elfogyasztott radon, a feltételezés szerint, a gyomor - bélrendszerből (gastrointestinal) a véráramba, így gyorsan a májba és a tüdőbe kerül. A belélegzést követően a tüdőn át eltávozik. De az elfogyasztás révén a gyomor nagy radon dózishoz juthat. így a vízből származó radonból az emberi szervezet összes kockázatát a fogyasztás is befolyásolja. Tételezzük fel, hogy az ember élettartama (lifetime) 73 év. A rák lappangási periódusa legyen 10 év. A feltételezett napi elfogyasztott víz mennyisége legyen 2L. Ennek átlagos radon koncentrációja legyen 4 Bq/L (108 pCi/L). így Crawford - Brown (1990) az élettartam kockázatot 6,3 • 10~5-re becsülte. Az összes kockázat 75 %-a a gyomor károsodására esik. Ha a radonfelvétel elsődleges módja a belélegzés, akkor 4 Bq/L (108 pCi/L) vízbeli radon koncentráció esetében az élettartam kockázat közelítőleg 2,5 • 10~5. A csupán elfogyasztás útján való felvétel esetében a tüdőrák élettartam koc289
