OVH: A vízgazdálkodás fejlesztésének alapjai és irányai. A Vízgazdálkodási Keretterv összefoglalása (OVH, 1984)
4. A magyar vízgazdálkodás helyzete és fejlesztése
sza csatornázása — Dombrádig — három lépcsővel (Csongrádi, Kiskörei és Tiszalöki) mutatkozott a legkedvezőbbnek, melyekhez a jugoszláv területen épült Novi-Becsej-i (Törökbecsei) vízlépcső csatlaikozik. A megépült Kiskörei és Tiszalöki Vízlépcső több célt szolgál: főcsatornáikon keresztül az Alföld belsejébe öntözővizet szállít; vízpótlást ad (a Keleti- és a Nagykunsági-főcsatornán át) a Körösök völgyébe; mintegy 200 millió kWh évi elektromos energiát termel; megoldja a Tisza duzzasztott szakaszainak IV. osztályú hajóútként való hasznosítását; a Kiskörei Vízlépcső a megerősített árvízvédelmi töltések között — teljes kiépítésiben — 400 millió m3 vizet tározhat. Járulékos hatásként javultak az érintett terület ipari és egyéb célú vízkivételi lehetőségei, alapját adva települési és ipari fejlesztéseknek, üdülőterületek kialakításának. A létesítmények kiépítésével együtt számos vízrendezési probléma is jelentkezik, melyek a szükséges mértékű kiépítés nélkül kedvezőtlen helyzetet alakíthatnak ki. Ezek komplex megoldása ugyanakkor meglevő, de elégtelen belvízrendszerek fejlesztését is magával vonja, ami a termelés számára a korábbinál kedvezőbb helyzetet teremt. A Körösökön — a Békésszentandrási Duzzasz- tómővet megelőzően — a Gyulai Duzzasztómű az Élővíz-csatorna vízellátását, a Bökényi Duzzasztómű pedig a Körösök hajózását szolgálta. Az 1968-ban épült Békési és az 1978-ban épült Körösladányi Duzzasztómű is szerves része a Tiszavölgyi Vízgazdálkodási Rendszernek. A Duna vízjárási viszonyai a Tiszával ellentétesek; amikor az öntözési időszákban a Dunának közepes a vízhozama, a Tiszában kevés a víz. A Tisza völgyében — nagyobb távlatban — a hazai és külföldi öntözés vízszükséglete meghaladja a Tisza-völgy vízkészletét, és így szükség leihet vízpótlásra, a Dunából történő vízátvezetés- Ve. Emellett (illetve enólfcül) is indokolttá válhat r .a vízi közlekedés fejlesztése érdekében — a két folyó összekötése. A Duna—Tisza-osatorna megépítésének alapvető két indoka felmerülhet időben együttesen, vagy külön-külön, és szükségessége szerint más és más műszaki változat vizsgálatát, mérlegelését, illetve megvalósítását igényelheti. Az elmúlt század elejétől felvetődött változatok, valamint az utolsó ötven évben készült tervek vizsgálata és a további lehetséges változatok (27. ábra) összehasonlítása alapján megállapítható, hogy — csak vízpótlási igény jelentkezése esetén előnyös az északi átvezetés, mely Sződliget térségétől a Galga és a Zagyva völgyén át vezet, s 1—100 m3 s közötti változatokban építhető ki; — az ettől délebbre tervezhető megoldások közül a Dunaharaszti—Cegléd—Szolnok vonalvezetés mutatkozik legkedvezőbbnek; ez a vízpótlást és a vízi közlekedést egyaránt szolgálja, s módot ad minimális energiatermelésre is. Bár a jövőben is törekedni kell arra, hogy az ivóvízellátás igényeit a helyi, vagy a helyi vízbázisokat kisebb rendszerbe foglaló kistérségi vízművekkel elégítsük ki, a következő húsz évben a helyi vízkészletek terhelése és szennyeződése a regionális vízellátás mértékének és arányának jelentős növekedéséhez fog vezetni. Ez azt jelenti, hogy a regionális rendszerekből 1980- ban szolgáltatott ivó- és ipari víz mennyisége 164 ezer m3/év mennyiségről 2200 ezer m3/év fölé emelkedik majd. A meglevő és a tervezett regionális vízellátó rendszereket a 28. ábra mutatja be.) A regionális rendszerek vízkészlete egyaránt származik felszín alatti és felszíni vízből, ami egyben azt is jelenti, hogy e rendszerek üzem- biztonsága a helyi vízellátásnál nagyobb. A rendszerek automatizálásával továbbá biztonsági növelést lehet elérni; viszont a különböző minőségű vízből származó keveredési problémák kiküszöbölése műszaki beavatkozásokat igényel. A regionális rendszerek részben a már meglevők továbbfejlesztésével, részben újabbak megépítésével alakulnak ki. A regionális vízellátó rendszerek fejlesztését a budapesti és az ipari agglomerációk körzeteinek, valamint egyes üdülőkörzeteknek az igényei indokolják. Szükséges a borsodi, a nógrádi és a mátrai rendszerek összekötésének megteremtése, valamint az észak- és közép-dunántúli regionális rendszer fejlesztése; utóbbi — a vízigények kielégítése mellett — a bányászkodással felszínre hozott karsztvizek haszosítására is alkalmas. Indokolt továbbá Komló vízellátásának biztosítására a pécsi regionális rendszer fejlesztése. A Balaton térségében elsősorban az ellátás színvonalának emelése kívánja meg a regionális rendszer fejlesztését. Új regionális rendszerek válnak szükségessé a Dél-Alföld térségében, ahol a jelenlegi vízellátás minőségi és mennyiségi feszültségeinek feloldása miatt szükséges egységes rendszert kiépíteni. Az Észak-Alföldön csak távolabbról lehet a vízellátás növekvő igényeit kielégíteni; és ugyancsak regionális vízművel oldható meg az ország nyugati pereme — Sopron, Szombathely, Kőszeg és Sárvár — megbízható vízellátása. A kistérségi vízellátó rendszereknek a kisebb települések vízellátásának megoldásában van szerepe ott, ahol a vízbázisok a fogyasztás helyétől távolabb vannak, vagy ahol ez a gazdaságosabb. A szennyvizek elvezetése és ártalommentes elhelyezése általában helyi megoldásokkal lehetséges. Egyes térségekben — így elsősorban a Balaton környékén — a környezetre ártalmatlan szenyvízelhelyezés már csak regionális megoldással biztosítható. Ez több település szennyvizének együttes tisztítását, és egyes esetekben a tisztított szennyvíz kevésbé védett vízgyűjtőre való átvezetését jelenti. 72
