OVH: A vízgazdálkodás fejlesztésének alapjai és irányai. A Vízgazdálkodási Keretterv összefoglalása (OVH, 1984)

3. Gazdálkodás a vízkészletekkel

sites eltünteti az esetenként nagymértékű helyi mérleghiányokat. A teljes vízgyűjtőre vonatko­zó, viszonylag alacsony kihasználtsága átlagér­ték mellett jelenleg is vannak — és a jövőben is lesznek — olyan részvízgyűjtő területek, ame­lyeken a vízigény gazdaságosan nem elégíthető ki. A vízkészlet és a vízszükséglet közötti egyen­súlyra jellemző, hogy eddig vízhiány helyileg és csak átmenetileg ,aszályos időszakban volt, és ez általában nem annyira a vízkészlet korlátái, mint inkább a kapacitáshiány miatt követke­zett be. 3.3. A vízgazdálkodás jogi és közgazdasági keretei A vizek, mint a természeti erőforrásaink ré­szei, alkotmányunk szerint a nép vagyonaként állami tulajdoniban vannak. A velük való gaz­dálkodásnak, minőségük védelmének, valamint a hasznosítóik között keletkező kapcsolatok össztársadalmi érdekű rendezésének fontos esz­közei a jogi és a közgazdasági szabályozók. A vízügyi jog és igazgatás A vízügyi jog, mint az államigazgatás egysé­ges jog területének szerves része, két részre ta­golódik : — a közcélú vízgazdálkodási feladatok ellá­tásának és a végrehajtó szervezetek mű­ködésének szabályozására, azaz a vízgaz­dálkodás jogára, valamint — a vizekkel kapcsolatos társadalmi érdek- viszonyok közhatalmi elrendezésére szol­gáló vízjogra. A vízügyi jog jelenlegi egységes rendszerét a vízügyről szóló 1964. évi IV. törvény és annak végrehajtási rendelete foglalta össze. A Vízügyi Törvény az elmúlt húsz évben — a társadalmi-gazdasági körülmények változása ellenére — alapjaiban időtállónak bizonyult. Szabályrendszere elemeinek egységes tovább­fejlesztése, korszerűsítése azonban elmaradt a kívánatostól. Ennek oka nem a helyes törvényi alapok hibájából vagy hiányából, hanem abból következett, hogy a gyors társadalmi — és fő­leg gazdasági — fejlődés változásaival a vízügyi jogalkotás nem tudott lépést tartani, s az ak­tuális jogalkotási igények az egységes fejlesz­tést útjáról esetenként eltérítették. Erre utal az is, hogy míg az 1965 óta hozott magasabb szin­tű ágazati jogszabályoknak csak 20%-a vesztet­te hatályát, addig az alacsonyabb szintű, főleg az aktuális kérdéseket szabályozó jogszabályok­nak 66%-a. Az elmaradás azért figyelemre méltó, mert a fejlődés során olyan változások következtek be mind a társadalomiban, mind a gazdaságban, amelyek a vízügyi viszonyok újtípusú formáit alakították ki. Példaként említhető a természe­ti környezettel kapcsolatos értékítélet és a terü­lethasználatok feltételeinek sokrétű változása, a technológiák és az életmód minőségi fejlődésé­nek következtében általánossá váltak a vizeket érő közvetett — és vízjogi szabályozás körén kí­vül eső — hatások. Változott és változik az igaz­gatás és a gazdaságirányítás rendszere, módo­sulnak az érdekeltségi viszonyok. Általában megnövekedett a víz és a vízgazdálkodás szere­pe, gyarapodtak és változtak az emiatt kelet­kező érdekellentétek, amelyek feloldására a vízügyi jognak új eszközöket és magatartási normákat kell alkalmaznia. A vízgazdálkodásnak önálló népgazdasági ágazattá, majd később népgazdasági ággá szer­veződésével megteremtődtek az elvi irányítás feltételei. Amiatt azonban, hogy a felügyeleti irányítás szőkébb maradt az ágazati irányítás­nál, ellentmondások jelentkeztek, 'amelyek a hatáskörök decentralizálásával, a demokratiz­mus fejlődésével bővültek és növekedtek. A társulati forma ugyanakkor azzal, hogy a vizek állami tulajdonából származó követelmé­nyeket összhangba hozta a csoportérdek szerve­zett érvényesítésének lehetőségével, korszerű, jövőbe mutató szervezeti formának bizonyult. A gazdasági szabályozás A gazdasági szabályozás körébe azok az esz­közök tartoznak, amelyek az ágazatban a gazda­ságpolitika érvényesülését biztosítják. A célo­kat — az időtávlatnak megfelelően — a népgaz­dasági terv foglalja össze, és ehhez szervesen il­leszkednek a gazdasági szabályozók, a végrehaj­tás lehetőségeit meghatározó eszközök. A terv és az ágazat kapcsolatait, valamint az ágazat szabályozórendszerét az általános kere­tek között az ágazat sajátosságai motiválják, ne­vezetesen az, hogy — az ágazat infrastrukturális jellegű, — szorosan kötődik a földrajzi, természeti adottságokhoz, — egyes tevékenységei a természeti és em­beri kapcsolatok révén szorosan összefügg­nek és egymásra hatnak, — tevékenységeinek alapja a vízkészlet, amely a természet egységes vízháztartásá­nak térben és időben változékony, vélet­lenszerű eleme. A vízgazdálkodás és a társadalmi, valamint gazdasági folyamatok összefüggéseiben két as­pektust kell érvényesíteni: egyrészt a víz a ter­mészet — környezet-biológiai, kémiai és fizikai szempontból — fontos tényezője, a hő- és anyagforgalom szabályozója, másrészt a víz a társadalom és a gazdaság anyagi és biztonsági szükségleteinek jórészt helyettesíthetetlen alap­anyaga. A vízgazdálkodás alapvető jellemzője, hogy a vízzel kapcsolatos gazdasági, emberi tevékeny­ségek irányítása csak részben tartozik az ága­zat körébe. A vízgazdálkodás gazdasági szabá­lyozórendszerének tehát minden vízzel kapcso­latos folyamatban érvényesülnie kell, összhang­ban a népgazdasági tervvel és az általános sza­bályozórendszerrel . 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom