Nyuli Gyula - Oroszlány István - Szász János: Az öntözés gépei (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1981)
Vízgazdálkodás a mezőgazdaságban - dr. Oroszlány István: A vízháztartás szabályozásának módjai
A talajjavítás szerepe a vízháztartásban A talajjavításról — Stefanovits nyomán — a következőket említjük meg. A beavatkozás módjától függően beszélünk kémiai, fizikai és biológiai talajjavításról, anélkül, hogy az eljárás hatását a beavatkozás jellegére korlátoznánk. A kémiai talajjavítás körébe azok az eljárások vonhatók, amelyek eszköze valamely vegyi vagy olyan, a természetben fellelhető anyag, amelynek valamely alkotórésze kémiailag alakítja át a talajt. • A savanyú talajok javításának egyszerűsített célja a hidrogéntalaj kalciumtalajjá való átalakítása. E feladatot — a gyakorlatban — különböző szénsavasmész-tartalmú anyagok felhasználásával, vagyis a meszeléssel oldhatjuk meg. A savanyú talajok javítására használt anyagoknak egyrészt minél nagyobb mennyiségben kell kalciumot tartalmazniuk, másrészt lúgosító hatást kell kifejteniük. A semleges kalciumtalaj szerkezete megjavul. Általában nő a mikroaggregátumok mennyisége, és ezek vízzel szemben mutatott ellenállása. A javítás nyomán megváltozik a talaj kalciumszolgáltató képessége, és vízáteresztő képessége is kedvezőbbé válik. O A szikes talajok kémiai javítása. A könnyen folyósodó és duzzadó Na-kolloidok rontják a talaj porozitását. Víznyelését csökkentik, és holtvízértékét növelik. Következésképpen a talaj — a száraz időszakban — nem képes kellő mennyiségű vízzel ellátni a növényeket. A szikesek nátriumtalaj-jellegét kell tehát megváltoztatnunk. A javítás lehetősége és módja azonban elsősorban a talaj tulajdonságaitól függ. A kémiai javítás megkezdése előtt először a talajvíz mélységét kell szabályoznunk. Addig ugyanis a kémiai javítástól nem várhatunk eredményt, amíg a sós talajvíz szintje nem süllyed a kívánt mélységig. Ugyanígy kell értékelnünk a felületi vizek összefutását is, mert ezek nemcsak akadályozzák a talajjavítást, hanem a környező területekről kioldott sókat is összemossák a mélyedésekben. A víz elpárolgása után tehát „kivirágzik” a sziksó. Ha a terület vízrendezését megoldottuk, a kémiai javítás célja a nátriumsók kimosása, a kicserélhető nátrium kalciummal való cseréje, és a lúgosság megszüntetése, illetve csökkentése. • A vegyszeres homokkötéssel a defláció ellen védekezünk. Minthogy a szél közvetlenül csupán a felszínre hat, és kártételét nem befolyásolják a felszín alatti talajrétegek tulajdonságai, elegendő, ha a felszínen sikerül egy vékony réteget megkötnünk. A deflációnak ellenálló felület többféle módon alakítható ki. A múltban elsősorban a természetes ragasztó- anyagok, így a bitumen vagy az agyagásványok jöhettek számításba, ma a szerves kémia által előállított műanyagok hosszú sora is felhasználható e célra. A fizikai módszerek közé tartozik a földes kopárok javítása, amely előtt először a felszín talajvédelmét kell — legalább agrotechnikai módszerekkel — megoldanunk. Célja, hogy a javítás eredénye az erózió miatt ne semmisüljön meg. Ha sikerült a talajpusztulás megfékezése, sor kerülhet a lápföldes javításra. A lápfölddel szerves kolloidokat viszünk a talajba. Ha egyidejűleg gondoskodunk arról, hogy a szükséges tápanyagot pótoljuk, valamint a talaj fizikai állapotán is javítsunk, akkor a szerves anyag ki tudja fejteni hatását. A talajba juttatott szerves anyag segítségével mesterséges talajszelvényt alakítunk ki, vagyis legalább 40 cm vastagságban megváltoztatjuk a földes kopár kedvezőtlen víz- és tápanyag-gazdálkodását. • A homoktalajok javítása a kolloiddúsításon, valamint tápanyag-gazdagításon alapul (szerves anyagokkal, agyagásványokkal, rnárgás anyagokkal). Cél a homokból hiányzó kolloidok pótlása. Az ásványi kolloidok önmagukban nem alkalmasak homokjavításra. Szerves kolloidokkal keverve azonban hatásuk kedvező lehet. 21
