Nagy László: Az 1876. évi árvizek. (Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 2007)

TISZA-VÖLGYI ÁRADÁSOK 1876-BAN

Március 10.-én a Körös vize folytonos áradásban van. A vasúti közlekedést Nagyvárad és Békéscsaba közt a töltéseknek a vízár által történt megrongálása következtében be kellett szüntetni. (NH0314) „A Körös áradása Szarvas alatt rendkívüli mérveket öltött, 4-5 hüvelyket (10­13 cm-t) naponta. A vízállás március 17.-én 18 láb és 9 hüvelyk (590 cm). A ha­lásztelki gát sokat szenvedett a roppant víznyomás miatt, minek folytán folytono­san tatarozták a veszélyeztetett gátrészeket." (BK0323) „A Körös áradása folytán a mezőtúri országút egy része is víz alatt áll már. Az egyébként lóvesztő rossz út is hozzácsatlakozik még a közlekedési nehézségek­hez, ennek következtében a szarvasi kereskedők árucikkeiket hajókon szállítják Mezőtúrról Szarvasra. Kíváncsiak vagyunk, hogy május hónapban megindul-e a tavaly oly nagy tűzzel tervezett gőzhajó-közlekedés a Körösön, s illetőleg a hidak e célra átalakíttatnak-e, mint az annak idejében nagy lelkesedéssel meg lett ígér­ve az érdekeltek részéről." (BK0323) Békés megye alispánja a Belügyminiszternek 718/876 ügyiratszámon jelentette: „Az árvíz az Alföld-Fiumei vasútvonal Körös-foki hídját szétrombolta, Gyula és Sarkad között a közlekedés megszűnt. Még a májusi áradat sem vonult le, de újra el lett öntve a Gyulavári határ és a Bánom földek." Az élesdi hidat a Körös megrongálta s a hídfő gátját 282 elszakította. Magát a hi­dat csak nagy nehezen lehetett megmenteni. (NH0323) A vizek Békés megyében is habár lassan, de folyamatosan apadnak. Elég kárt tett különben már eddig is az áradás, mert sok embernek arca verejtékével vetett őszi vetése tönkre van téve és sok ezerre megy azon holdak száma, melyek víz alatt állnak. Március 18.-án a víz a kerülő gátat, mely a régi Berettyó, folyását eddig elzár­ta, keresztültörte és a Holt-Berettyó medrébe Karcag felé folyik. A védelmezési munkálatok a legnagyobb mértékben folynak. (BK0330) Békésen a védgátak megoltalmazásához a Csabáról és Gyuláról igénybe vett közerő szükségtelenné válván az említett közerő további kirendelése március 20.­án kormánybiztosilag beszüntetett (BK0330). Endrőd község érdemes bírája Uhrin Imre a folytonos árvízveszély alatt olyan kiváló magatartást tanúsított, hogy az összes, nagy részben a szarvasi pusztai területeket is vé­dő, igen nagy fontosságú endrődi gátvonalak folytonos erősítése s éber felügyelete egyenesen az ő lelkiismeretes és buzgó személyes intézkedéseinek köszönhető. Kezd­ve Endrődtől, le Gyomáig végig karóztatta a gátakat, ott van mindenütt, ahol veszély mutatkozik, s intézkedik nyomban, erélyesen és sikerrel. A szarvasi járás szolgabírája Salacz Ferenc úr nem győzi eléggé dicsérni Uhrin kitartó, felszámíthatatlan becsű szol­gálatait, s személyes fellépését az árvíz körül. Mi még a hivatalos elismeréshez nem ké­sünk a közönség elismerését is csatolni, s legyen ez méltó jutalma a közjóért minden ál­dozatra kész derék férfiúnak, kit az Isten sokáig éltessen! Gyomán a Körös március 23.-ig 2 hüvelyket (5 cm-t) apadt, 23.-ától 24.-ig 1 hüvelykkel (2,6 cm) áradt. 12 Valószínűleg feljáró töltést jelent a „hídfő gátja" kifejezés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom