Nagy László: Az 1876. évi árvizek. (Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 2007)
TISZA-VÖLGYI ÁRADÁSOK 1876-BAN
22. ábra, Kisjenői vízállások 1876 szeptemberig Gyulavári és Gyula közt két helyen, a Fekete-Körös pedig bal partján a remetei híd közelében kiszakadt. E kiszakadások folytán a víz a gyulavári határt és a gyulai zsellérföldeket elárasztotta. Ugyanaznap estéjét a fehér-körösi csatorna bal partja a békési határban kiszakadt, a vízár a békési tanyai földeket, GerlaPócsteleket, a doboziak földjeit és részben a gyulai határt elöntvén, Békés városának ontott. (BK0223) Február 24.-én a csatorna Gyula közvetlen közelében kitört és a városba folyt, a kellő segély rögtön alkalmaztatott. Ugyanaz nap a Fehér-Körös jobb partja is Gyulavarsándnál áttört és a gyulai különben is már elöntött zsellérföldeket elárasztotta. Ezentúl a folyók lassan apadván, az árvíz csökkent. A Fehér-Körös Erdőhegy mellett is kitört ugyan, hanem előreláthatólag nagyobb károk okozása nélkül fog lefolyni." 277 Békésmegyei Közlöny 1876 február 27.-i száma szerint: „Folyó hó 21.-én fél egykor megkondultak a vészharangok és a toronyőr kiáltásaival párosulva szétterjesztették a rémhírt, hogy a Körös nagycsatornája a bal parton közvetlenül a város alatt és felé kitört. A vészjelre rangkülönbség nélkül segítő eszközökkel ellátott és a vészhelyre siető lakosok, alighogy e helyen a vizet megfogják, híre futamodik, hogy fentebb az áradat már a partokat meghágta. E hír, fájdalom, igaznak bizonyult. Csakhamar mintegy 100 ölnyi (csaknem 190 méter) térséget vett magának a partból a medrébe nem férő hullám, és részint a város, részint a város alatt fekvő nagyobbrészt valláskülönbség nélküli egyházi földek felé okádta tajtékzó habjait, sőt okádja e percben is. Gerla már nagy részben, Póstelek szintén víz alatt. Békés minden lakosa remeg, hogy az áradat a Fehér-Körössel valahogy ne egyesüljön, mert akkor magát a várost megmenTisza Kálmán 1876. február 29.-Í levelében részletesen beszámolt az árvíz és árvízvédekezés pillanatnyi helyzetéről. Ez a levél foglalja össze az árvízi eseményeket.