Nagy László: Az 1876. évi árvizek. (Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 2007)
A DUNA-VÖLGY ÁRVIZEI
nyéket... elhatározám, hogy a szükséges szóbeli jelentések megtételére, s a további kegyes utasítások kinyerhetése végett személyesen megjelenni s annál is inkább miután felfelé menésben Hajós Kálmán szolgabírótól vett értesülés szerint a Kiskunlacházadömsödi vonalon tett szakadás szakértői vélemény alapján az már becsinálható lenne. Pestre folyó hó 8-án felérve a Nagyméltóságú Közmunka és Közlekedési Minisztérium valamint a Nagyméltóságú Belügyminisztérium részéről a további kegyes utasításokat kinyerve folyó hó 9-én reggel Leopoldstadt nevű vontató gőzössel ismét útnak indultam Kecskés állami mérnök úr kíséretében, akit Dömsödön hagytam megvizsgálván személyesen a dömsödi ... szakadást. Ennek betöltésével, szakértői vezetésével Kecskés állam mérnök urat megbízván Hajós szolgabíró úrnak pedig a szükséges anyag beszerzésére egyelőre 200 forintot adtam. LJgyanez alkalommal megvizsgáltam személyesen a Dabtól Dunavecséig húzódó töltés vonalat, mely a még mindig erősen dúló felső szél által erősen haboltatott s mondhatni veszélyben forgott. A már-már kimerülő és lankadó dolgozó munkásokat némi jutalmakkal újra munkára buzdítván az éjt Dunavecsén töltém. A város körüli töltést ekkorára még nagyobb mértékben szaggatva s haboltatva találtam, úgyhogy annak tatarozása vagy fenntartása már lehetetlen volt s egyedül a Dunavecse Apostagi töltés védelmére kellett már szorítkozni. Másnap, 10-én lesiettem Tolnára a bogyiszlói menekültek ellátása és elhelyezése iránt intézkedendő.... miután lemenő utamban Dunaföldváron már a solti Árvíz Bizottság elnökével értekezvén a majdan lehetséges „lombéri" töltésen valamint a vejtei töltésen levő szakadások becsinálása iránt. Ezeknek majdan keresztül vitelével Válkai Imre főmérnök urat utasítottam táviratilag tudtul adván, hogy a solti Árvíz Bizottság elnöke a szükséges anyagok beszerzése iránt utasítva van általam. Dolecskó Mihály állami mérnök urat Zaján' szolgabíró úr által utasíttattam, hogy fölfelé mentemben, mely 11-én leend, Úszódon avégből bevárni, hogy a hartai és paksi szakadásokat megvizsgáljuk s aziránt intézkedhessünk. Tolnára érvén Tolna megye alispánja, Dőry úr a szolgabíró kíséretében ott vártak reám, kikkel egyetemben a már eddig Bogyiszlóról 175 menekült ellátására intézkedtünk, hogy számukra az elszállásoláson kívül naponta egy adag kenyér és egy icce főzelék vagy leves szolgáltassák ki fejenként, miután az eddig menekülők a legszegényebb s majdnem koldus része a szerencsétlen Bogyiszlóiaknak. Az ehhez megkívánható összegre Tolna város bírájának 300 forintot adtam át. Ezeket ekképp elintézve ismét személyesen meggyőződni Bogyiszlóra mentem át, s miután a helyzetet még aggasztóbbnak láttam, mint a múlt alkalommal s miután a népnek azon kívánságáról értesültem, hogy a vagyonosabb gazdák jószágaikkal a Pest megyében Érsekcsanád tájékán magasabb vidéken fekvő tanyájukra óhajtanának menekülni, intézkedtem tehát gőzhajó segítségével az átjuthatás helyét megvizsgálva az átjuthatás lehetősége iránt. Innen felfelé sietve Úszódon magam mellé véve Dolecskó Mihály állami mérnök urat Ordasra mentem, hol kiszállva másnap, azaz 12-én megvizsgálván a pataj-hartai szakadásokat abban állapodtunk meg, hogy azokat, miután azok oly természetűek, hogy azokon a víz vissza a Dunába soha nem folyhat, csak mindig kifelé a határukra, elfojtani megkíséreljük s evégből a szükséges pilótákat 174 elkészíteni megrendelvén Dolecskó urat a helyszínen hagytam. Magam a gőzhajóval Tolnára siettem, a szükséges munkához megkívántató rőzsét beszerezni, miután azt a vidéken sehol sem kaphattam. Tolnára érvén a rőzsét megszereztem, a vitelhez szükséges hajókat felfogadva a rakodáshoz szükséges emberekkel együtt a gőzhajó segítségével a rőzse rakodó helyre mentem, hol a rakodás megkezdetvén. 13-án a gőzhajóval Bajára siettem, miután a múlt éjjelen Szeremle és Bajáról aggasztó táviratot vettem. 74 Fa cölöpök