Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
II. Károlyi Zsigmond: A vízgazdálkodás előzményei, a vízhasznosítások és a vízimunkálatok kialakulása és fejlődése
egy 4 km hosszú magasvezetésű akvadukt a legismertebb. Egyaránt ellátta az északi polgárváros (Aquincum) és a déli táborváros (ma: Óbuda) házait és közfürdőit, thermáit. A vizet a mai Római-fürdő forrásai szolgáltatták. Az ugyanitt létesült csatornák építésének színvonalára jellemző, hogy megmaradt részei még ma is ellátják a feltárt romváros csapadékvizének levezetését . . . A rómaiak vízépítési alkotásai közül nem alaptalanul váltak a legismertebbé a vízellátás-csatornázás napjainkig utolérhetetlen színvonalú és méretű létesítményei. Azonban nemigen maradtak mögöttük, nem kevésbé cso- Háíatraméltóak az egyéb területeken — az egyéb vízépítési „szakágazatok" terén — végzett munkálataik sem. Mindezek közül legelőször is nagyszabású lecsapoló munkálataikat kell megemlíteni, melyek sora az Albani-tó lecsa- polásával kezdődött i. e. 396-ban. A hatalmas kráter-tavat egy 1200 m hosszú boltozatot táróval csapolták le. Ezt követte i. e. 289-ben a Velinus-tó lecsapolása sziklába vájt nyílt csatornával. A lecsapolt tómeder a Sabin föld egyik legtermékenyebb része lett. (A lecsapolás az i. u. 5. századig működött. A legújabb korban 1854—76 között állították ismét helyre.) A legjelentősebb lecsapolási munkát Claudius császár végeztette i. u. 50 körül: Közép-ltália legnagyobb tavának, a 65 000 ha területű Fucini-tónak a lecsapolásával. Ezt is alagúton, ill. — részben boltozott — tárón keresztül vezették le, mely !00 m-es átlagmélységben halad a terepszint alatt, de legnagyobb mélysége a 300 m-t is eléri. Az 5995 m hosszú, 8,44 m esésű táró, illetve lecsapoló csatorna építése mai szemmel nézve is hatalmas teljesítmény. Építéséhez az anyagszállítás, valamint a szellőzés céljaira 40 aknát mélyítettek le, melynek mélysége 12— 127 m között változott. A nagy munkán, Suetonius szerint 30 000 ember 11 évig dolgozott. A lecsapolás helyreállítása a múlt század végén ugyancsak a régi csatorna felhasználásával történt. (A középkorban II. Frigyes kísérelte meg a csatorna felújítását, de az akkori technikai ismeretek hiányosságai miatt sikertelenül.) A lecsapolások felsorolása közül nem maradhat ki a latiumi pontini mocsarak lecsapolása, mely a Thyrrenei-tenger partvidékét tette lakhatóvá és művelhetővé. Az i. e. I. évezred derekán keződő lecsapolás nagyrészt alagcsövezéssel történt. Mindezek a lecsapolások a fejlődés kezdeti szakaszán hozzájárultak Latium mezőgazdaságának fejlesztéséhez, Róma élelmiszer-ellátásának biztosításához, javításához. A római vízvezetékek óriási méretű kiépítésével, a terület vízkincsének rablógazdálkodásszerű pocsékolásával azonban ezek is 75
