Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

VI. A vízügyi igazgaztás - 3. Dr. Bényey Zoltán: A vízügyi jog

hatáskör, illetőleg a szervezeti hierarchiára támaszkodó felügyeleti jogkör. Ennek az a magyarázata, hogy a vízgazdálkodási tevékenység az állami (nagyrészt a vízügyi) szervezeten belül megvalósuló feladat, következéskép­pen szervezése és irányítása is az állami szervek alá- és fölérendeltségi (ki­vételesen mellérendeltségi) viszonyain belül, de mindenképpen az állam- apparátuson belül ható aktusokkal történik. Ezek a szervezési és felügyeleti aktusok egyébként — mint az állam- igazgatás bármely egyéb területén is — elsősorban a magasabb (nem víz­ügyi eredetű) jogforrásokban (törvény, törvényerejű rendelet, minisztertaná­csi rendelet és határozat), mennyiségileg azonban legnagyobbrészt a szer­vezet egyszemélyi felelős vezetőjének (illetőleg alsóbb vezetőinek hatás­körükben kibocsátott) adminisztratív aktusaiban jelentkeznek. Ez utóbbiak: jogforrási jelleggel az államtitkári rendelkezések és az elnöki utasítások, — jogszabályi jelleg nélkül —, tisztán adminisztratív (hivatali) aktusok a konkrét szolgálati utasítások (igen sokféle, változatos formákban) és az intézkedések (ugyancsak számtalan fajtájukkal). 1.32 A víz jog A vízgazdálkodás — a fentiekből kitűnőleg — mai államszervezetünkben kizárólag az állam tevékenysége, amit az arra rendelt szerveivel, de közvet­lenül mint „állam’’, mint közület lát el. Az állam vízgazdálkodási ténykedése azonban egyfelől közösségi, társadalmi jellegű, tehát — mint mondottuk — társadalomban lefolyó tevékenység, amiből következik, hogy szükségképpen idegen, tehát nem közvetlenül összállami, hanem társadalmi, egyéni, vagy bár állami, de önálló gazdálkodó egységként fellépő szervekhez fűződő jo­gokat, érdekeket vagy viszonyokat is érint. Ez az állam és az ún. érdekeltek között többnyire érdekfeszültséggel járó társadalmi-gazdasági kapcsolatot idéz elő. Másfelől az állam tevékenységi körébe tartozó vízgazdálkodás koránt­sem ölel fel a vízzel kapcsolatos minden tevékenységet. Hiszen csakis azokat a vízügyi műszaki-gazdasági tevékenykedéseket nevezhetjük — szűkebb, mű­értelemben — vízgazdálkodásnak, amelyek szervezett társadalmi (a mi jo­gunkban egyenesen: állami) erő-összpontosítással, általános társadalmi szük­ségletet elégítenek ki. Ezen a körön kívül is létezik azonban vízzel kapcsolatos, tehát vízügyi érdekű tevékenység, amit — mint tágabb értelemben vett „víz- gazdálkodást" — elvileg meg kell különböztetnünk az állam ilyennemű fel­adatkörétől. Az egyes állami, társadalmi szervek, egyéb jogi személyek, avagy az ál­lampolgárok vízimunkái vagy vízhasználatai nem tekinthetők a fentebb ki­fejtett, általános értelemben vízgazdálkodási közfeladatnak. Nem szervezett társadalmi tevékenység útján valósulnak, s csupán az érdekeltek saját, el­667

Next

/
Oldalképek
Tartalom