Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
VI. A vízügyi igazgaztás - 3. Dr. Bényey Zoltán: A vízügyi jog
organizálásán és igazgatásán túlmenően, a jog szerepe az állami feladattá emelt szaktevékenység világában éppen az, hogy szabályozási funkciója révén megfelelő feltételeket teremtsen a szaktevékenység egyre eredményesebb kibontakozása számára és előmozdítsa annck fejlődését. Növelőleg hasson ki a szakmai teljesítőképességre, illetőleg gyakran, egyszerűen biztosítsa a társadalmilag fontos tevékenység ellátását. A jog, a tartalommal dialektikus kapcsolatban, e szerepének betöltése során persze soha nem szakadhat el szabályozásának tárgyi alapjától, nem mehet el szenvtelenül annak sajátosságai, jellemző természetének követelményei mellett. Csakis a tárgy jellegzetes alkatára, törvényszerűségeire, „szakmai" mivoltára és természetére a legérzékenyebb reagálással, hozzá alkalmazkodva alakíthatja, formálhatja azt, mindenkor csak addig a határig, ameddig a tárgy természete megengedi, ameddig annak belső mivoltát ezzel nem érinti. Ezen a határon belül viszont a jogi szabályozás nem mosódik el nyomtalanul, nem marad hatástalan arra a szakterületre, amelyet átfog és behálóz. A jogilag „idegen", a jog világától némileg táveleső tárgyból jogilag szabályozott tárgy, „jogtárgy" lesz. Ezután már az így megformált, szabályozott műszaki-gazdasági tevékenység, pontosabban az annak kifejtésére irányuló emberi magatartás sem veheti tudatlanra azt a tényt — s ez a szakterület-jogi norma kölcsönhatásának jog-felőli oldala —, hogy szakmai mivoltában is jogilag szabályozott tevékenységgé vált, bár rászabott, mégis merőben új formák, a jogi normák keretei közé került, s tudomásul kell vennie azt, hogy ezekhez a normákhoz feltétlenül alkalmazkodnia kell. Ezt a hatást a legrövidebben és legjellemzőbben úgy fejezhetjük ki, hogy a műszaki-gazdasági szaktevékenységhez egy új szükségképpeni mozzanat járult: a kötelezőség, a feltétlen érvényesülés parancsa, valamint az ezt biztosító kényszer mozzanata. Mindez közvetlenül folyik abból a tényből, hogy ezek a kibúvót nem tűrő normák, a jogi normák, az állam parancsát fejezik ki. Ennek a most vázolt viszonynak kétirányú hatásából, közelebbről az egymással dialektikus kölcsönhatásból álló szakmai és jogi elemeknek a természetéből következik, hogy az állami (és jogi) tevékenységet a szocialista államban olyannyira jellemző ún. vegyes alakzatokban az összetevő tisztán jogi, illetőleg műszaki, gazdasági stb. szakmai elemek érvényességi (megvalósulási) köre nem fedi egymást teljesen. Mindegyiknek vannak saját, autonóm területei; másfelől viszont vannak egymást fedő területeik, illetőleg érintkezési felületeik is. Mindebből igen fontos módszertani következtetések vezethetők le. Abból, hogy a jog és a szaktevékenység mivolta különböző, folyik, hogy érvényesülési területük a legszorosabb ötvöződés, kapcsolat mellett sem fedi egymást, tehát illetékességi szférájuk is különböző; nem helyettesíthetők egymással, nem képesek pótolni egymást. Egyetlen műszaki feladat sem érhető 655