Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
VI. A vízügyi igazgaztás - 1. Károlyi Zsigmond: A vízügyi igazgatás kialakulása
Az említett nyílt parancs elismerte ugyan a folyószabályozási feladatok állami jellegét, ez az elv azonban a gyakorlatban alig érvényesült: a költségesebb átvágások létesítésére nem került sor. Az osztálymérnöki hivatalok tevékenysége elsősorban az érdekeltek terhére végzett társulati árvédelmi munkálatok — nem mindig kedvező — „irányítására” korlátozódott. Súlyosbította a helyzetet, hogy ugyanez a rendelkezés a mellékfolyók szabályozását kivette az egyébként is korlátozott lehetőségekkel rendelkező Tiszaszabályozási Központi Bizottság kezéből, s azt a helyi közigazgatási szervek, illetve az ezek ellenőrzése alatt működő egyes társulatokra bízta. Ez eleve lehetetlenné tette a szabályozási munkálatok tervszerű, összehangolt végrehajtását. Általában az 1850-es évek műszaki igazgatását mindvégig az önkény- uralommal együttjáró bizonytalanság: a szinte teljesen öncélúvá vált szervezeti intézkedések, ismételt átszervezések sorozata jellemzi, ami minden tekintetben igen kedvezőtlenül befolyásolta a munka színvonalát, a szabályozási munkálatok tervszerűségét. E szervezeti intézkedéseknek nemcsak észszerű indítékait, de fejlődési irányzatát is nehéz felismerni. Csak az biztos, hogy egyre jobban megszilárdult a műszaki igazgatásnak a közigazgatással való kapcsolata és az építészeti ügyeknek a vízügyektől való, átmenetileg károsnak bizonyult szétválasztása. A Kormányzóság felállításával létrehozott budai központ vezető szerepe fokozatosan megerősödött, és a járási kirendeltségek megszüntetésével a megyei műszaki hivatalok szerepe is fokozódott. Az egyéb műszaki feladatoktól egyre jobban elválasztott vízügyi feladatok ellátására azonban szinte csak a folyammérnöki osztályok maradtak, de számuk, személyzetük és súlyuk is egyre csökkent. Teljesen érthetetlen és megmagyarázhatatlan intézkedés volt az 1855. évi árvizet követő átszervezés, mely a tehetetlennek bizonyult Tiszaszabáiyo- zási Központi Bizottságot Tiszaszabályozási Központi Felügyelőséggé alakította, — lényegében a régi személyzet meghagyásával és a folyammérnöki osztályok számának csökkentésével. Ilyen előzmények után természetes, hogy a önkényuralom enyhülésével, 1861-ben, „visszaállított” Országos Építészeti Igazgatóság, nemcsak nevében, hanem lényegében is különbözött az egykori Vízügyi és Építészeti Főigazgatóságtól. Tevékenységében a vízügyek teljesen háttérbe szorultak, lényegében csupán a megyei műszaki igazgatás központi főhatóságává vált. Ez az átmeneti időszak a vízügyi igazgatásban csak annyi változást hozott, hogy a Tiszaszabályozási Központi Felügyelőség megszüntetésével a tiszaszabályozási ügyek vitelét külön kormánybiztosra bízták. (Ez a gyakorlat a kiegyezés után, az 1870-es évek folyamán is megmaradt.) 1.6 A vízügyi igazgatás a kiegyezés után Az 1867-ben visszaállított Közmunka- és Közlekedési Minisztérium legalább annyira különbözött az 1848/49-es elődjétől, mint az említett 1861-es 615
