Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 11. Dr. Dávid László: Öntözés

Az esőztetés terjedésével megindult a felszín alatti vízkészletek öntözési célú hasznosítása is csőkutak létesítése útján. Ezek ma már az öntözőrendszeren kívüli öntözések bázisai ott, ahol az adottságok a felszín alatti vízkivételt lehetővé teszik.

A felületi öntözési mód, bár a súlyából az összes öntözéshez viszonyítva sokat veszített, területileg fejlődött és 1964-ben 74 000 ha-on, az 1960. évi terület 140%-án alkalmazták. A felületi öntözőtelepek építésénél elterjedt a tereprendezés.

Az öntözések mintegy kétharmadát a termelőszövetkezetek üzemeltették, 1964-ben megelőzve az állami gazdaságokat. A tárgyalt időszakot a nagyüzemi öntözéses gazdálkodás és az ennek megfelelő nagyüzemi öntözőberendezések kialakulása jellemzi.

Bár a hordozható esőztető berendezések széles körben lehetővé tették a helyi vízkészletek hasznosítását, a nagyarányú területi fejlesztést az öntözővíz termelésére, szállítására létesített állami főművek alapozták meg ebben az időszakban is. Az ezzel kapcsolatos munkák egyrészt a meglevő rendszerek további kiépítésére, korszerűsítésére, másrészt új rendszerek létesítésére irányultak. A jelentősebb munkák sorában említhetjük a már felsorolt esőztető rendszereken kívül a Nyugati és a Kmkunsági Főcsatornát, a Szarvas— Kákái és a Kis-Rába rendszer kialakítását, a Tiszabecs—Milotai és a Tunyog- matolcsi rendszerek létesítését, továbbá a számos kisebb-nagyobb víztároló építését (pl. a Lónyai-csatorna öntözőrendszerben). A főművek létesítésével egyidejűleg a 60-as évek elején megindult az öntözővíz minőségének vizsgálata és mennyiségének mérése.

öntözéseink növekedése 1964-ben, első pillanatra talán a csapadékos időjárás hatásának tulajdoníthatóan, megtorpant, sőt 1965—66-ban jelentősen visszaesett, mintegy aláhúzva az öntözés bizonyos mértékig csapadékpótló szerepét hazánkban. Ezze^egyidejűleg, mint az a 95. ábrán is látható, természetszerűleg jelentősen lecsökkent az öntöző berendezések kihasználtsága. 1964-ben a 355 000 ha berendezett terület 77%-át öntözték, míg 1965- ben az öntözésre berendezett 390 000 ha-nak csupán 26%-a, 100 000 ha üzemelt. A kihasználatlanság oka azonban nemcsak az 1964—66-os évek csapadékosabb jellege, vagyis az öntözés szükségességének háttérbe szorulása, hanem — amint a különböző vizsgálatok felhívták rá a figyelmet — a gyors fejlesztéssel járó sok kisebb-nagyobb hiányosság. Ezek sorában megemlíthetjük az öntözés megkívánta járulékos üzemi beruházások elmaradását, a tápanyagutánpótlás elégtelenségét, az öntözőberendezések műszaki hiányosságait, az öntözéstől várt jövedelmezőség elmaradását a nem kellő közgazdasági megalapozottsága miatt, a megfelelő szakmai irányítás és a

480