Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 11. Dr. Dávid László: Öntözés
főgyűjtőbe folyik, amely Ágotánál a Hortobágy-Berettyóba torkollik és kilép a rendszer területéről. A rendszer feladata a jelenlegi gyakorlat szerint a területén levő mintegy 50 000 ha öntözőtelep és 6300 ha halastó vízellátása (a vízzel ellátandó terület a Tisza-csatornázás előrehaladásával, a Körös völgyébe átvezetett vízmennyiség csökkenése folytán fokozatosan 150 000 ha-ra növekszik), a Körösvölgy természetes vízkészletének pótlása az öntözés csúcsidőszakában (jelenleg 24 m3/sec Ágotánál és Bakonszegnél), a belvizek összegyűjtése és elvezetése, az egyre növekvő ipari és kommunális vízigények kielégítése, csekély igényeknek megfelelő hajózás biztosítása, valamint üdülési és sportolási igények teljesítése. A rendszer hasznosítása fokozatosan indult meg és az évek során bár az időjárás szerint ingadozó, de több évet tekintve állandóan emelkedő irányzatú. 1957-ben 12 000, 1960-ban 15 000, 1963-ban 38 000 és 1968-ban 50 ezer ha-t öntöztek. Ma az ország összes öntözéseinek 14-°/0a a rendszer területén van. Figyelembe véve azonban a rendszer Körösvölgyi vízleadását, nyugodtan mondhatjuk, hogy ez idő szerint az ország öntözéseinek körülbelül egyharmadát, közvetve vagy közvetlenül, a Tiszalöki öntözőrendszer látja el vízzel. A Tiszából a rendszer táplálására a tenyészidőben kivett víz mintegy 300—450 millió m3, amelynek 50—60%-át a Körös-völgybe vezetik át. A Tiszalöki öntözőrendszer másfél évtizedes fennállása alatt igazolta népgazdasági hasznosságát és jó példaként szolgál az intézményes öntözés- fejlesztés eredményességének bizonyítására. A tiszalöki duzzasztás megindulásával jelzett új szakasz első éveiben, az ötvenes évek végéig, öntözéseinkre még a monokulturális rizstermelés túlsúlya volt jellemző. Ennek mértéke azonban fokozatosan csökkent, ugyanakkor megindult a szántóföldi növények nagyobbarányú öntözése (95. ábra). A rizstermesztés csökkenése a konjunktúra megszűnésére és a vetésforgó nélküli rizstermesztés hozamainak csökkenésére vezethető vissza. Ebben az időszakban nem fordítottak kellő gondot az öntözés következtében keletkezett káros vizek elvezetésére sem, amiért a talajvíz helyenként jelentősen megemelkedett és elmocsarasodás, szikesedés lépett fel. Mindezek a hiányosságok a berendezett öntözőtelepek jelentékeny, 30—40%-os kihasználatlanságát idézték elő. 1960-ban az öntözésre berendezett 140 000 ha helyett csak 95 000 ha-on folyt öntözés. Az öntözéseink fejlődésében az ötvenes évek végén bekövetkezett megtorpanás után az 7960—64-es évek hozták az eddigi legnagyobb fordulatot. 1960-ban ugyanis, a második ötéves terv célkitűzéseinek megfelelően, jobban 476
