Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 11. Dr. Dávid László: Öntözés
az öntözőtelep különböző módosítások és bővítések után ma is üzemben van. 1826 óta működik Andornak községben (Heves megye) egy 40 ha-s rétöntözés. Kisbéren a királyi állami ménesbirtokon 1855 körül létesült 200 ha-s rétöntözés, amelyről az 1860-ból származó hivatalos iratok már mint meglevőről tesznek említést. Az első öntözőtelepekkel csaknem egyidőben, a múlt század negyvenes éveiben merült fel először az Alföld intézményes öntözésének gondolata. Széchenyi István a Tiszavölgy vízgazdálkodási problémáinak tökéletes megoldását és a magyar Alföld felvirágoztatását nemcsak a Tisza szabályozásában és a belvizek levezetésében látta, hanem ezek megvalósítása után öntözőcsatornák építésére és fásításra is gondolt. Az öntözések ügyében az 1863. évi aszály és az azt követő néhány száraz esztendő hozott nagyobbarányú fellendülést. A száraz évek szomorú és az első rétöntözések kedvező tapasztalatai alapján rendszertelenül bár, de több rétöntözés létesült, elsősorban a Dunántúlon. Ebben az időszakban két vízitársulat is berendezkedett öntözésre. Az 1861-ben alakult Marcalvölgyi vízitársulat nemcsak a mederrendezésre, hanem az öntözésre is kiterjesztette működését és az 1870-es években több öntözőcsatornát, zsilipet épített. A Nádor-csatorna Társulat kebelében 1863-ban alakult meg az „öntöző Zsiliptársulat”, amely a Sárvíz-csatornán összesen nyolc öntözőzsilipet létesített, melyekkel a vizet a részben tőzeges rétekre terelték. 1870-re az öntözött terület Magyarországon elérte az 5200 ha-t. E korszakban készült el az első terv a Hortobágy öntözésére, amelyet Herrich Károly állított össze a helytartótanács rendeletére. Eszerint a Tisza és Körös közötti hajózó- és öntözőcsatorna tiszai duzzasztás nélkül Tiszalök alatt indult volna ki. A három tervváltozat a Körös más-más helyére teszi a torkolatot. Hasonló tervet készített 1860-ban Abernethy James angol mérnök az olaszországi Cavour-csatorna építője is, azzal a különbséggel, hogy elgondolásában már szerepelt a tiszai duzzasztómű létesítése. A hatvanas években Benedek Pál, az Alsó-Szabolcsi Ármentesítő Társulat főmérnöke is megtervezte a Tisza—Körös-csatorna nyomvonalát, t tervek arra vallanak, hogy az Alföld öntözését már ebben az időben fontosnak tartották, azonban ekkor még a vízügyi beruházásokat szükségszerűen az ármentesítésre, folyószabályozásra és a belvízrendezésre kellett fordítani. A hetvenes évek közepétől az öntözés fejlődése vontatottá vált. A nedves időjárás gyorsan feledtette az emberekkel az aszály kártételeit és a közvélemény figyelmét — különösen az 1879-es szegedi árvíztragédia után — az ármentesítésre terelte. Az évtized legnagyobb alkotása a Ferenc-csatorna 467