Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 5. Dr. Kertai Ede: Vízerőhasznosítás

a folyómederben való alapozást, a szivárgás elleni védelmet, a jég és a hor­dalék lebocsátását biztosító nagy nyílású mozgatható mederelzáró szerke­zeteket, ezek emelő berendezéseit, jegesedés elleni védelmüket stb. Nagyarányú fejlődés következett be a nagyesésű vízerőművek létesítésé­ben is. Ezt különösen a nagy völgyzárógátak (föld, kő, beton) kialakításában, a nyomócsövek, nyomóalagutak gyártásában és építésében elért elméleti eredmények, illetve tapasztalatok segítették elő. A múlt század vége és századunk első fele a vízerőhasznosítás felfutá- tásásnak, térhódításának kora volt, amelynek eredményeként ma a Föld viilamosenergia-fogyasztásának 25%-át vízerőművekből fedezik. A háború óta eltelt két évtizedben a vízerőhasznosítás fejlődésére a nö­vekvő energiaigény és az egyes energiatermelési módok közötti gazdasági verseny nyomta rá bélyegét. A világ villomosenergia-igénye a jelenlegi rend szerint tízévenként meg­kétszereződik. Kielégítése mind nagyobb feladatot jelent. Soha nem látott mértékben veszik igénybe a klasszikus energiahordozókat: a szenet, olajat, 276

Next

/
Oldalképek
Tartalom