Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 4. Dr. Kertai Ede: Víziutak és kikötők

A népgazdasági ágak arányos fejlesztésének figyelembevételével az 1970—1985-ig terjedő időszakra a fenti feladatokból 567 km folyó szabályo­zását, továbbá kereken 100 km tópart rendezését irányozzák elő, amelynek végrehajtásához összesen 10 millió m3 földmunka (részben mederkotrás) és kereken 5 millió m3 kő- és rőzsemunka elvégzése szükséges. A folyószabályozási feladatok időben is változnak. A már kiépült sza­bályozási műveket, amelyek a mederben a víz és jég romboló hatásának ál­landóan ki vannak téve, folyamatosan ellenőrizni kell és jókarban kell tar­tani, illetve szükség szerint ki kell azokat egészíteni. A feladatok végrehajtásához a tudományos kutatások további folytatá­sára, a mérőműszerek és módszerek korszerűsítésére, az építési technológia és az építési kapacitás fejlesztésére is szükség van. 4. VfZIUTAK ÉS KIKÖTŐK 1. A vízi közlekedés kialakulása „Navigare necesse est", mondta 2000 évvel ezelőtt Pompeius, a nagy római hadvezér, amikor a gabonaszállítók a vihar miatt nem mertek elindulni Szardíniából Róma kikötőjébe, és hozzáfűzte: „V/vere non est necesse". Sza­badon fordítva ez annyit jelent: hajózni kell még az életünk kockáztatásával is. Akkor Róma léte forgott kockán. Azóta Pompeius mondása szállóige lett, és ma is híven fejezi ki a vízi szállítás szükségét. A vízi közlekedés és a vízi szállítás egyidős az emberiséggel. A legősibb hajó, amit már az őskor embere is használt, a monoxilon, az egyetlen fatörzs­ből faragott csónak, amelyet a Kis-Balatonon a magyar halászok még 50 évvel ezelőtt is használtak és bodonhajónak nevezték. Az ősember még csak a természetes víziutakat használta, de az itt szer­zett tapasztalatok alapján a vízi közlekedés számára már az ókorban építet­tek mesterséges hajócsatornákat is. A feljegyzések szerint 3400 évvel ezelőtt a Vörös-tenger és a Nílus között, 2500 évvel ezelőtt pedig a mai Szuezi-csa- torna helyén építettek hajócsatornát. A világ legrégibb, ma is kifogástalan állapotban levő, mesterséges víziútja a 2200 éve épült, 20 km hosszú és 40 m széles, kínai Sing-csu csatorna, amelyből több ezer hold földet is öntöztek. 248

Next

/
Oldalképek
Tartalom