Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
III. Dr. Lászlóffy Woldemár: Magyarország vízviszonyai
5.3 Karsztvizek Hazánk kiterjedt mészkő- és dolomit-hegységeiben — Bakony és Bala- ton-felvidék, Mecsek, Pilis, Gerecse, Budai hegyek, Bükk — a karsztvíz az uralkodó. A repedezett kőzetekben az esővíz széndioxidjának oldó hatására járatok alakulnak ki, amelyek valósággal elnyelik a csapadékvizeket. A víz aztán a völgyekben bő- és többé-kevésbé állandó hozamú forrásokban tör napvilágra. (Az ismertebbek a pécsi Tettye-forrás, a miskolc-tapolcai forrás, a Jósvafői forrás stb.) Maguk a karsztos tetők vízben szegények, ezért ritkán is lakottak. A Bakonyban, a Bükk-fennsíkján alig található település. A mélyre húzódó víz összefüggő karszt-vízszintet alakít ki. A dunántúli szén- és bauxitbányák védekezésre kényszerülnek a karsztvizek betörése ellen és állandó szivattyúzással süllyesztik le környezetük karsztvízszintjét. A bő és bakterioiógiailag többnyire kifogástalan vizű karsztforrások fontos szerepet játszanak az ivó- és ipari vízellátásban. A karsztból országosan kitermelhető vízkészlet mintegy 11,9 m3/s-ra becsülhető. 5.4 Réteg (mélységi) vizek Az ország bevezetőben vázolt földtani viszonyaiból világosan kiderült, hogy az alföldi medencéket kitöltő üledékben gazdag vízkészlet van felhalmozva, amely a lakosság ívóvízellátásának legfontosabb forrása. A készlet feltárása a múlt század utolsó évtizedeiben indult meg, és az eddig lemélyített csaknem 40 000 mélyfúrású kútból ma kb. 30 000 csapolja meg a mélységi vizeket. Mélységük zömmel 75—150 m, országos átlagban 90 m. De az Alföld délkeleti részén 150—200, északkeleten és északnyugaton — a Kis-Alföldön — 50—75 m, a Közép-Tisza mentén 200—300 m mélyről kapják a kutak vizüket. Egyeseknek a mélysége meghaladja a 400 m-t is. A vízadó rétegek a mélységben uralkodó nagy nyomás következtében o terepszintet megközelítő felszálló vizet adnak. A kutak 18%-ának vize pedig éppenséggel felszökik (pozitív ártézi kutak). A kivett víz mennyisége másodpercenként 8000 literre tehető, ami évi 250 millió m3-nek felel meg. Természetesen felvetődött tehát a kérdés, hogy vajon van-e a vízadó rétegeknek természetes utánpótlásuk, vagy valamilyen véges készletről van szó, amely előbb-utóbb kimerül. Az a régebbi feltevés, hogy a vízkincs a síkságot körülvevő hegyvidék peremén szivárog le a mélybe, számos ellenzőre talált. A kutatás megindult, de a vízkészlet pótlódása tekintetében még nem alakult ki egységes felfogás. 150
