Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

III. Dr. Lászlóffy Woldemár: Magyarország vízviszonyai

Tág határok között változik a mesterséges tényezők hatása is. Mind a háztartási, mind az ipari szennyvizek mennyisége és összetétele a nap folyamán, de évszakok szerint is erősen ingadozó és az időben mindinkább növekszik. Az iparvidékeken a vízfolyások valóságos szennyvízcsatornákká válnak.

A vizek minőségét ma már rendszeresen vizsgálják.

A karsztos területek vizei 20—25 német keménységi fokot felülmúló keménységük kel tűnnek ki, a Túr, a Felső-Tisza, a Körösök és a Maros vize viszont igen lágy (10 nk°-nál kisebb keménységű). A dunavíz keménysége közepes.

öntözésre azok a vizek használhatók, amelyeknek ún. nátrium-százaléka 45%-nál kisebb, szódát nem tartalmaznak, és oldott sótartalmuk nem haladja meg literenként az 500 milligrammot. Ezeket a feltételeket legtöbb természetes vízfolyásunk vize kielégíti, sőt a fő öntözőrendszereket tápláló Tisza és a Körösök vize egyenesen kitűnőnek minősül. Nem használhatók viszont a holt-medrek és a belvízcsatornák vizei, különösen nem a Hanság- csatorna vagy a Hortobágy-Berettyó vize, mert hosszú állásuk során sok káros sót vesznek fel a talajból és be is párolódnak.

A szennyezettség mértékét a szerves anyagok lebontásához szükséges oxigénfogyasztás nagyságával mérik. A 29. ábra tanúsága szerint egyes iparvidékeinken a szennyezettség mértéke már igen nagy. A miskolci Szinva és a

135

29. ábra. Felszíni vizeink szennyezettsége