Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)

6. A Bakonyér, a Concó és Átalér kialakulása az Ős-Vág, Ős-Nyitra, Ős-Zsitva hordalékkúpján

6. A BAKONYÉH, A COHCÚ ÉS ÁTALÉR KIALAKULÁSA AZ ÖS-VÁG, ÖS-NYITRA, ŐS-ZSITVA HORDALÉKKÚPJÁN A Vértes és Gerecse nyugati előtere a földtörténet során olyan helyzetekben volt, hogy a hátramaradt üledékek nyomán fontos adatokat szolgáltatott az egész Dunántúl ősvizrajzi alakulásának feltárásához. 6.1. Kutatástörténeti áttekintés Már Strausz L. (1952) felhivta a fi­gyelmet a Dunántúl középső részének kavi­csaira, de Pécsi M. (1955) már bizonyos rendszert is felfedezett a kavics-vonula­tokban. Arra figyelt fel ugyanis, hogy a kavi csvonulatok a Móri-süllyedék felé tar­tanak. Pécsi (még ekkor) a Duna átfolyásá­nak bizonyitékait vélte felismerni a kavi­csokban. Ádám L. (1959) azonban anyagvizs­gálatokkal is bizonyitgatta, hogy a "Móri- -árok" kavicsa a felvidéki patakokból ered, nem dunai eredetű. A Vág, a Nyitra és a Zsitva tartott a "Móri-árok" felé. A Duna azokat csak később,a visegrádi áttörésekor fejezte le, ill. gyűjtötte össze. A Cuha, a Concó-patak és az Általér pataka e haj­dani vizfolyások völgytorzóiban keletkez­tek a Duna áttörése után. A Vág, a Nyitra és Zsitva egyesült fo­lyója ugyanis a Duna eopleisztocénkori drá- vai átfolyása idején a Móri-süllyedéken át a Szegedi-süllyedék felé tartott (Ádám L. 1959, Mike K. 1963). A Duna visegrádi áttörése után termé­szetesen - a szerkezeti mozgások miatt meg­változott orográfiai dőlésviszonyoknak meg­felelően - a kavicsok É-felé szállitódtak vissza, igy a koptatottság is a felső ré­tegekben É-felé haladva tovább nőtt (Mike K. 1963) . Az orográfiai dőlések pleiszto­cén eleji változását a Vértes ÉK-i előte­rében Mike K. (1963) részletes elemzéssel bizonyította. A Vág, a Nyitra és a Zsitva eopleisztocénbeli móri átfolyása tehát ma már aligha vitatható. A Duna visegrádi "áttörése" után a Bakonyér, a Conco-patak és az Általér a hajdani felvidéki patakok vonalain ellenkező lejtésű medret alakított ki. Jelentősebb vízhozamuk azonban sohasem volt, esésük is kicsi volt. A pleisztocén folyamán reagáltak ugyan az éghajlatválto­zásokra, de teraszokat nem építettek, ha­nem a kéregmozgásokra vándorlással vála­szoltak. Az Általér keletkezéséről és vál­tozásairól a Vértes ÉNy-i előterének elem­zései derítettek fényt (Mike K. 1963). Ér­demes azonban e kérdéssel részletesebben is foglalkozni, mert a lezajott kéregmoz­gások nem csak vízügyi vonatkozásban érde­kesek, hanem a negyedkori földtörténet, a rétegtan és általában az egész ősvizrajzi fejlődéstörténet, a negyedkor kutatása vo­natkozásában is. Régebben még a bányászat is hasznát látta. A negyedkori kéregmozgá­sok mechanizmusának felderítése egy-egy bá­nyaterületen komoly segítséget nyújtott a bányaviz elleni védekezés preventív intéz­kedéseiben, valamint a cementáló fúrólyu­kak telepítésében is, amikor még nem al­kalmazták a vizszintsüllyesztést. A fiatal kéregmozgások nyomai utalnak ugyanis arra, hogy mely irányú törések újultak meg és vál­tak a karsztvíz-áramlás csatornáivá. A ne­gyedidőszaki üledékek pedig tömedékanyag vonatkozásában jöhettek számításba. 6.2. A terület vázlatos földtani áttekintése E vizfolyások területén az alaphegy­ség mezozóos képződményekből áll,mely tek­tonikusán nagyon össze van tördelve, fel­színe le van pusztulva. Erre a felszínre települtek az óharmadidőszaki képződmények többszöri lepusztulási szakaszokkal tagolt üledékképződéssel. Gazdaságilag legjelen­tősebb képződményei a kréta végén és eocén­elején áthalmozott bauxitok, valamint az eocén és részben az oligocén (formai”) kő­széntelepek. Az egyenetlenül mélyebbre süllyedt területeket felsőpannóniai üledé­kek borították be, melyeket általában ne­gyedidőszaki eolikus ill. fluviatilis üle­dékek takarnak. Az idősebb képződmények általában a szerkezeti vonalak mentén ke­rültek a felszínre. Az oroszlányi és pusztavámi barnakő­szén-medence területén érvényesülő kéreg­mozgások kutatása során a negyedidőszaki mozgásokat elég részletesen sikerült kimu­tatni (Mike K. 1963). E célra 5 db térkép és több földtani szelvény készült a vizs­gált területről. A térképek a2Vértes-hegység előteré­nek mintegy 16 km -nyi területét ábrázol­ják, mégpedig olyan részét, melyen a leg­megbízhatóbb fúrások a legnagyobb sűrűség­gel harántolták a pleisztocén kavicsos ré­teget és utána lehatoltak az alsó-eocén széntelep fekvőjébe is. A 157. ábra a Vértes előterének (a széntelep feküszintjéré vonatkoztatott) szerkezeti térképe, a felszin földtani kép­ződményeit is ábrázolja. A 158. ábra egy részletesebben vizs­gált terület részletes szerkezetét mutatja be. A 159. ábra a kavicstakaró kiterjedé­sét ábrázolja a kavicstakaró feküszintvo- nalaival, és az újpleisztocénkori üledé­kekkel feltöltött völgybevágódásokat.Rajta vannak természetesen a pleisztocén szerke­zeti formák vonalai is. A 160. ábra a kavicstakaró fedőszint­vonalait ábrázolja a negyedkori szerkezet­tel és a kavicsanyag összetétele alapján kimutatott ópleisztocén folyóvölgyhálóza­tot . A 161. ábra a vizsgált terület felszí­ni földtani képződményeit ábrázolja a fel­színi szintvonalakkal és a mai patakhálózattal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom