Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
22. Összefoglalás
szerpályának tekinthető (255. ábra). A középszakasz jellegű folyó alapformája ugyanis a kanyargás. Partbiztositás nélkül az egyenes szakasz felső része egyre jobban a felső kanyar szárnyává alakul, mig az alsó részén (az alatta lévő kanyar rovására) az egyenes szakasz hosszveszteségét pótolja, vagyis az egyenes szakasz - viszonylag stabil alakját megőrizve - vándorol a folyás irányába. Az egyenes szakasz kanyargóssá válásában alapvető tényező az idő. | A mederváltozás, ill. ennek másik ol- mérete alig változik, de az egész kanyardala, a mederstabilitás vonatkozásában a sorozat vándorol a folyó haladásának irá- modellkisérletek esetében eddig legtöbb- nyába. Tiszta formájában is megvan ez a meször figyelmen kivül hagyták az időténye- derváltozási forma (256. ábra), de rendzőt, s csak azt figyelték meg, hogy az egye- szerint átmeneti típusokban, un. fejlődve nes vonalú meder hogyan változott kanyargóssá (a vízhozamnak megfelelő) kanyarok sorozatává. Pedig azt is meg kellett volna nézni, hogy a kanyarok változásának üteméhez képest mennyi ideig maradt stabilan egyenes az egyenes szakasz és milyen intenzitású volt az enyhén Ívelő ill.fejletlen kanyarokkal rendelkező meder változása a fejlett kanyarok mederváltozásaihoz mérten. Kiderült volna, amit statisztikai vizsgálataink Magyarország folyóira kimutattak (Mike K. , 1969, 1974), hogy ti. helyszinrajzi vonatkozásban az egyenes mederszakaszok a legstabilabbak. A változásuk" egy nagyságrenddel kisebb, mint a kanyargó szakaszoké (Lásd: 19. táblázat). Az egyenes szakaszok kényszeritett jellege tehát csak annyiban tekinthető kényszeritettnek, amennyiben keletkezésük - hosszabb egyenes szakaszok esetében általában nem természetes eredetű. A Szamos, a Tisza, a Körösök, a Duna, a Rába stb. folyóink hosszabb egyenes szakaszai élő példák az elmondottakra, függetlenül azok vízhozamától és a mederágyuk anyagá- tólJ A szabadon alakuló kanyarok fejlődése sem egyszerűsíthető le a Cholnokl-féle (1962) kategóriákra (Lászlóffy W. 1932), mert a folyó és a mederágy kölcsönhatása sokkal változatosabb mederalakulásokat szokott létrehozni a kanyargó szakaszokon. Nemcsak egy mederváltozási tipus van tehát, hanem több is. Ha csak a legjellemzőbb mederfejlődési "tiszta" típusokat vesszük is számba, beszélnünk kell haladó, haladva fejlődő, fejlődő és túlfejlődő (ill. elfajuló) típusú kanyarokról. Nagyon leegyszerűsítve is két alaptípust különíthetünk el: haladó és fejlődó kanyartípust. Haladó kanyarok esetében a kanyarok haladó vagy haladva fejlődő formában for- dul elő (257. ábra) . 0 1 um A fejlődő kanyarok esetében pedig a kanyarok paraméterei nőnek,mig el nem érik a vízhozamra jellemző méretet. Ezután vagy 257. ábra Haladva fejlődő Tisza-kanyarok függ attól, hogy a szakasz melyik részét biztosítják. Alsó átvezetésének biztosítása a felsőrész szabad fejlődése esetén az egyenes szakasz megszűnését gyorsítja meg. Felső végének partblztositása pedig az al- só végdnek szabad fejlÓdése mellett az egyenes szakasz hosszának növekedését eredménye ziT Az egyenes vonalú mederszakasz helyszinrajzi stabilitása sokkal nagyobb, mint a kanyargósé, noha az egyenes vonal kényo > ^ 255. ábra A Tisza mederváltozása Tiszakarád és Tiszabercel közötti egyenes szakaszon 256. ábra | f Vx§y Típusos haladó kanyarok a Tiszán
