Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
16. A Bodrog és a Takta kialakulása
A Bodrog balparti töltések fokozatos fejlesztése során sikerült elérni, hogy az 1881. és 1888. évi árvizek komolyabb károkat már nem okoztak. A töltések magasítása, erősítése a múlt század végén is tovább folyt és folyamatban van azóta is. A Bodrog jobbpartján töltések nem é- pültek. Itt a Zempléni hegység előterében a községek általában ármentes szinten települtek, az árvizek kiöntése a domborzati viszonyok miatt erősen korlátozott, igy töltésépitésre nem volt szükség. Az 1960-as évek elejétől a csehszlovák szakaszon a jobbparton is töltésépítések kezdődtek. Jelenleg az új Ronyva torkolattól felfelé a jobbpart is töltésezett. Néhány helyen - magyar területen is- elvégezték a (régi kanyarulatokat megkerülő töltésszakaszok vonalának javítását célzó) balparti töltések korrekcióját. A csehszlovákiai mellékfolyókon 1956- tól jelentős töltésépitések történtek a Laborcon, Latorcán és az Ungon is. A Bodrog középvizi szabályozása az 1860-as években kezdődött. A túlfej lett kanyarulatokat az árvizek levonulásának meggyorsitására átvágták. A Latorca és a Tisza között 15 átmetszés készült, ebből 10 esik a mai magyar szakaszra. A magyar szakaszon az átvágások hatására a folyó 25,5 km-rel lett rövidebb (Ihrig D, 1973). A szabályozások hatását mutatja az 1884-ben készült helyszinrajz is (Laczay 1. 1975. p.18), mely összesen 17 átvágást tüntet fel a következő megoszlásban: "kiásott és teljesen kiképződött átmetszések" 1884-ben már teljesen kialakultnak minősítették a XII. rövid átvágást közvetlenül a sárospataki hid fölött, a Sárospatak alatti nagy balkanyart levágó XIII.átvágást és a XIV. átvágást Bodroghalász- -Bodrogolaszi között. 1884-ben még kialakulatlan volt az I. átvágás az Ondava-Ta- poly torkolati szakaszán, a III. Zemplén- -Lagmacz között, a IV. átvágás Lagmacz alatt, a VI. átvágás Felsőberecki-Borsi között (a mai közös határszakasz), a VIII. átvágás Alsóberecki alatt, a XI. átvágás Sárospatak fölött és aXIl. átvágás Viss irányában. Javasolt átvágásként szerepel a hely- szinrajzon a II. átvágás a Latorca torkolata alatt, az V. átvágás Bodrogszerdahe- lyen, a vasúti hid alatt, a VII. átvágás Alsóberecknél, a IX. és X. átvágás a Ronyva torok fölött és alatt. Eltérő jelöléssel, átvágás Olaszliszkánál és a XVII. átvágás Bodrogkeresztur-Tokaj között. A helyszinrajzon "kő partvédezet" látható a bal parton Újlaknál (III. átvágással levágott nagy kanyar tetőpontja), ugyanúgy Szomotornál a IV. átvágás, Bodrogszer- dahelynél az V. és VI. átvágás, valamint Alsóbereckinél a VII. átvágás mögötti régi tetőpontokban. A helyszinrajz ugyancsak igen jól mutatja Pálföldétől, a Tinnye torkolatától Vissig a balparti töltést és lejjebb a későbbi nyárigátat "felhagyott töltés" megjegyzéssel. A jobb parton az árvizek kiöntéséről a berajzolt ártérhatár nyújt tájékoztatást . Fentiekből kitűnik, hogy az 1884.előtt megépült 10 átvágásból csak három (ebből két nagy) fejlődött ki kellőképpen. Ugyanennek a helyszinrajznak egy 1887- ből származó változatán Pálfölde és Viss között a 15 átvágásból a II., V., VII.,IX. és X. átvágások ugyancsak tervezettként szerepelnek, de a többinél a ki nem képződött átmetszések megjelölés már hiányzik. A felsorolt öt átvágás kialakítása tehát a század végére maradt. Az 1936. évi Bodrog-felvétel 1:25 000 méretarányú helyszinrajzán az I-XV. átvágások már a folyó kialakult medreként szerepelnek, az alsó két átvágás azonban soha nem készült el és a két jobb kanyar máig is megmaradt. A múlt századi szabályozás értékelésével kapcsolatban eltérőek a vélemények. Bogdánfy Ö. szerint hiba volt a Bodrog kanyarulatait a Zempléni hegyek felőli oldalon átvágni, mert igy a jobbról lefutó patakok hordaléka nem az elhagyott medreket, hanem az átvágásokat töltötte fel, ezért rövidülés és az esésnövekedés ellenére a kivánt beágyazódás nem következett be. Más vélemények a szabályozást sikeresnek minősítik, mivel az átvágások időben megfelelően kifejlődtek és a századforduló után csak kisebb partbiztositási munkákra volt szükség. 1900-1910 között Bereckinél a töltés, Végardónál, Sárospatakon és Olaszliszkánál a községek védelmére épült partvédőmű. A tiszai torkolatot 1936-ban rendezték. Az építési anyag nagyrésze kő volt, rőzsét csak kismértékben használtak. A partvédő müvek kőszórásból, terméskő lábazatból és a középvizszintig felérő rakott terméskő-burkolatból álltak. A Bodrogon összefüggő középvizszabá- lyozás nem volt, de erre nem is volt szükség. A meder és a partok anyaga eléggé kötött, igy a kanyarulatok vándorlása is lassú és rögzítésük kevés gondot okozott. A tiszalöki duzzasztómű üzembelépésével a Bodrog gyakorlatilag csatornázott folyóvá vált. A tartott vizszint a kanyarulatok alakulására is kedvező, néhány helyen lehet szükség a lassan mozgó tetőpontok rögzítésére. Az átázott partok azonban vizszintsüllyedéskor megcsúszhatnak, ezért fokozottabb gondot kellene fordítani a partok biztosítására. A Bodrog szabályozási kérdéseinek tárgyalásánál nem nélkülözhető a belvízrendezés történetének rövid összefoglalása sem. A belvizrendezés első ütemében a főcsatornák és zsilipek épültek meg.1871-74 között épült a Törökéri-zsilip Viss közelében, 3x1,6 m nyílással. A 37 km hosszú főcsatornát 4 km hosszú csatorna köti össze a
