Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
15. A Szamos és a Kraszna kialakulása és változása
"Szamos vízkörnyéke" c. térkép 1,5 km hosz- szú átmetszést jelez, ami feltehetően 1848 körül keletkezett. Ugyanebből az időszakból ettől északkeletre jelez átmetszéseket a Vályi-féle térkép. Ezek a mederrövidíté- sek nyílván kihatottak az alatta lévő szakaszok fejlődésére is. 1856-ra azonban visszatért a folyó eredeti kanyarulataihoz, feliszapolva a mesterséges mederszakaszát. A határtól Tatárfalváig tartó szakaszon 1850-56. között nem tudunk átmetszésekről, mégis ez idő alatt 0,7 km rövidülés mutatkozik a szakasz hosszában. A jelenséget nem magyarázhatjuk csupán a szakasz fölötti szabályozások hatásával, hanem a partvédőmüvek szerepét is figyelembe kell venni. A csengeri kanyar előtt ott állt a település, melyet erősen veszélyeztetett a kanyar vándorlása. A folyó partjának feltételezhető biztosítása lelassította a kanyar nyugati szárnyának haladását és a kanyar amplitúdójának növekedését. A keleti szárny azonban akadály nélkül vándorolhatott tovább. A kanyar kényszerű fejlődése csökkentette a kanyarulat szélességét és megrövidítette a meder hosszát. 1856 után kellett, hogy keletkezzék a Csenger melletti meander átvágása, mely 1,8 km-rel rövidítette meg a mederszakaszt. Az 1858-59-es szabályozások lemetszették a mai határon lévő óvári (l.sz.) és a Komlódtótfalu melletti kisebb méretű (2.sz.) kanyart. Az előbbi a magyar szakaszon 2,3 km-es, az utóbbi 0,5 km-es rövidülést okozott. 1856 óta tehát összesen 4,6 km rövidülést okoztak az átmetszések. A természetes hosszabbodás! törekvést mutatja viszont az, hogy a két térképezés közötti időben nem 4,6 km, hanem csak 4,3 km volt a mederközépvonal megrövidülése. A második katonai felméréstől kezdve 60 évig (1943-ig) 26 méteres évi átlagos növekedéssel hosszabbodott a határ és Tatárfalva közötti mederszakasz, mely megfelelt a természetes fejlődés ütemének. A folyó levágott kanyarjai azonban főleg az árvizek idején továbbfejlődtek. A kanyarok vándorlása, tengelyük elfordulása, szürflexiós szakaszok képződése, mellékkanyarok keletkezése stb. továbbra is folyamatban volt, miközben a kiegyengetett főágban a folyó a mesterségesen létrejött hirtelen fordulatait igyekezett egyenletesebb hullámokká alakítani, mely helyenként átmeneti rövidülést is okozott. 1943-tól 1953-ig (a 20.sz. táblázat szerint) egyensúly volt a mederszakaszon, mely azt jelenti, hogy a meder változása főleg a formák változására terjed ki. A legjobban pusztuló partszakaszokat védték a legjobban, a fölötte levő nem védett kanyarok továbbhaladhattak és ezáltal rövidülés állhatott elő. A partvédelem és árvédelmi gátak hatásának tudható be, hogy a VITUKI 1961-es felvétele idejéig a szabályozások révén a folyómeder rövidülő tendenciát vett fel, a folyó tehát ma lassú beágyazódásban van. A határ és Tatárfalva közötti szakasz 1903 óta évi 3,3 méteres rövidülést mutat, mely a Szamos magyarországi szakaszának átlagos tendenciájával összhangban van (20-21. táblázat). Szamostatárfalva és Cégénydanyád közötti szakaszon is természetes fejlődés állapítható meg a szabályozásokig. Az 1775-ös és 1784-es térképek adatai szerint azonban 9 év alatt a szakasz 3,3 km-t rövidült. A térkép tüzetesebb tanulmányozása ugyan óvatosságra int, főleg az első katonai felvétel értékelésével kapcsolatban. (Messzemenő következtetéseket tehát a jelenségből levonni nem szabad!) A mederszakasz rövidülése azonban a későbbi 1800 körüli térképen is megállapítható. 25 év alatt 2 km-rel lett rövi- debb. A rövidülés jelensége más szakaszon a későbbi és feltehetően pontosabb felméréseknél is megállapítható, tehát feltétlenül értelmeznünk kell. Már az előbbi szakasz vizsgálatánál meg lehetett állapítani, hogy a part bizonyos szakaszainak fokozottabb védelme a mederhossz rövidülését eredményezheti.Ugyanez a jelenség ismétlődhetik meg akkor is, ha különböző minőségű, vagy különböző magasságú a pusztuló part. A lazább anyagú és (azonos kőzetanyag esetében is) az alacsonyabb part meghatározott idő alatt jobban pusztul ugyanazon eróziós tevékenység hatására. Az adott helyzet szabja meg a továbbiakban, hogy ez a folyamat növeli-e, vagy csökkenti a mederszakasz hosszát.E különbségek hatására rövidebb szakaszon természetesen jobban érvényesül, nagyobb folyószakaszok esetében a különböző irányú hatások közömbösíthetik egymást. A vizsgált szakaszon elég sok régi medernyom kerül újra és újra a mederfejlődés útjába. A mederszakasz említett rövidülése ezzel is kapcsolatba hozható. Az első katonai felméréstől (1784) Tóthfalussy felméréséig (1819) a természetes fejlődés a szakasz hosszában 2,6 km-es növekedést okozott,ami évi 74 m-t jelent. 1850-ben 5,2 km-rel volt rövidebb a szakasz, mint 1819-ben. A jelenséget a sá- lyi kanyar és a Gyügye fölötti kanyarok természetes lefüződésével, valamint a her- mánszegi és Cégénydányád feletti kanyar jellegzetes fejlődésével magyarázhatjuk. A sályi kanyar egymaga 4,1 km-rel rövidült meg. Ezenkívül a szamosbecsi és szatmárnémeti kanyarok átmetszése is hozzájárulhatott a változásokhoz. 1853-ban és 1856-ban további lassú rövidülést mutat a mederszakasz,minden ismert mesterséges beavatkozás, vagy kanyarok le- füződése nélkül. Az átlagos rövidülés 133m volt évente. A jelenséget az árvédelmi gátak építésével lehet magyarázni (NyárádiL. 1912). E kérdés tisztázásához azonban meg további kutatásra van szükség. A szakasz a második katonai felmérésig 4,8 km-t rövidült ténylegesen, holott a kanyarok átmetszése révén 6,2 km-t kellett volna rövidülnie. A lemetszett kanyarokon kívüli részek tehát átlagosan 280 m-es évi növekedést mutatnak. A harmadik katonai felmérésig 2,2 km-rel lett Rövidebb a sza595
