Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
15. A Szamos és a Kraszna kialakulása és változása
233/d. ábra A Tisza vízgyűjtőjének vázlatos domborzata és vízrajza a Günz-Mindéi interglaciálisban 1 = Az ősvizrendszer 2 = 0 - 100 mBf 3 = 100 - 500 mBf 4 = 500 - ÍOOO mBf 5 = 1000 - 1500 mBf határán megindult más irányú kéregmozgások miatt az Érmellék északkeleti része lassú viszonylagos emelkedésben volt. Az egyesült ősfolyó e- miatt Fény-Piskolt felé kerülte meg a megemelkedett részt és kerülő úton tért újra az Érmellékre (215.ábra). Az itteni ősmeder-szakaszok felszíni nyomai épségben megmaradtak. Kialakulásuk a fenyő-nyir II. fázisára tehető, vagyis időszámításunk előtti kb. 10. évezredre. A negyedik ősmeder kialakulásában szerepet játszott ugyan a törmelékkup épülése is, de a kéregmozgások szerepe itt is jelentős maradt (216. ábra). A mai Gulács és Tivadar községek táján kialakult süllyedék ugyanis (mely Borsy Zoltán szerint a fenyő-nyir II. és III. határán, majd a fenyő- -nyir IV. fázis elején lápo- sodott el), az Ős-Tiszát maga felé vonta. Ehhez járult részben a törmelék felhalmozódása, részben a két folyó közötti kéregszakasz emelkedése is, mely a Tisza-Szamos találkozősát egyre nyugatabbra tolta. A két ősfolyó medre a Szatmári-síkságon egyre jobban elvált egymástól. A folyók egyesülése a fenyő- -nyir III. fázis közepén Győrtelek környékén lehetett. Innen Nagyecsed felé haladt tovább az útja (217, ábra). A Nyírség délkeleti részén megindult emelkedés ugyanis szakaszos mozgásokkal tovább tartott. Nagykároly és Nyirbéltek között lassú felboltozódás indult meg, mellyel a folyó bevágódása nem tudott lépést tartani, újabb vándorlásra kényszerült tehát a folyó. Megkerülte a hátságot, és mélyebb re- dőteknőket keresve egyre távolabb kerülte el az Érmelléket. A kéregmozgások folyamán a Nagykárolyi-sikság és a későbbi Ecsedi- —láp területe lemaradt az emelkedés folyamatában. Olyan szint alakult ki, melyen a folyó nem tudott ugyan áttörni az Érmellékre, de nagyrészt árvizek idején elborította, állandó újabb rétegekkel borítva be területét. Az ötödik ősmeder-rendszer (222.ábra) annyiban különbözik elődjétől, hogy az ős- -Szamos a lassan süllyedő Ecsedi-láp területe felé csúszott, a két ősfolyó találkozása egyre nyugatabbra tolódott és a Nyírség lassú észak-nyugatra billenésével összhangban az egyesült meder is északnyugatra vándorolt. A hatodik számú ősfolyó-rendszerben (224. ábra) a. Szatmári-sikság nyugati ré- szének délköri csapású süllyedékében tavak és mocsarak voltak, melyek természetes derítői lehettek a folyók vizének. A bore- ális (mogyoró) szakaszban (kb. i.e. 5. és 8. évezred között) vizszegénység is uralkodott. A kéregszakasz elbillenése az esés növekedésével ellensúlyozta az éghajlati hatásokat és az üledék-lerakó tevékenység helyett inkább az oldalazást segítette elő. Az'ős-Tisza ebben az időben a Beregihegyek alatt kanyargott, majd Sátoraljaújhely felé tartva, megkerülte a Bodrogközt. A Szamos Szatmári-siksági medrének nyomvonala Batiz, Győrtelek, Mátészalka felé tartott. A mederrendszert a holocén időszak mogyoró korszakának elejére tehetjük. A hetedik mederhálózat a mogyoró fázis végéről való lehet. Az ősfolyók a Szatmári-sikság lassú, délnyugat felé billenésével egyértelműen, kissé délebbre húzódtak. Az Ős-Szamos mai medrét megközelítve haladt a Nyírségig, majd Nyirbogdány felé tartott. A Bereg-Szatmári-sikság mogyorókori vízhálózatát napjainkig megmaradt száraz-medrek és pollenvizsgálatok bizonyítják (Borsy Z. 1954, 1955, 1959). Az érmel- léki medrek,melyeket Benedek Z. (1960) kimutatott, valószínű, hogy a Kraszna mogyorókori medrei lehettek. A Nyírség mogyorókori medreinek tisztázása további kutatást 583