Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
12. A dunántúli nagyobb állóvizek kialakulása és változása
Wein Gy., 1969: Délkelet-Dunántúl hegységszerkezete kialakulásának története,különös tekintettel a Balaton-Velencei gránitöv-fejlődésmenetérerVITUKI Jel. Weis A. , 1911: A Balaton vidékének pleisztocénkori csiga- és kagylófaunája. A Balaton Tud.Tanúim.Eredményei I. köt. I.rész, Függelék p. 1-36. Zólyomi B■ , 1943: A fosszilis tőzegtelepek vizsgálata és modern lápkutatás.-Földt. Közi. 73. p. 484-488. Zólyomi B. , 1952: Magyarország növénytaka- rójának fejlődéstörténete az utolsó jégkorszaktól.—MTA bioi. Tud.Oszt.Köz 1. p. 491-530. Zólyomi B■ , 1970.: A Balaton iszaprétegeinek kormeghatározása virágporvizsgálatok alapján—VITUKI Tájékoztató 1969. p. 70-74. Zólyomi B. , 1980: Landwirtschaftliche Kultur und Wandlung der Vegetation im Holozän am Balaton.—Phytocoenologia 7., Stuttgart -Braunschweig. 12.3. A Velencei-tó kialakulása 2 2 A Velencei-tó 615 km -ről gyűjti ösz- sze vizét. Kiterjedése közepes vízállásnál 26 km2. Átlagos mélysége 1,1 m, a legnagyobb pedig 2,2 m. Hasonló földrajzi helyzetben van, mint a Balaton, nem csoda tehát, hogy keletkezésének magyarázatánál is több kutató csaknem azonosságot feltételezett . 12.3.1. Kutatástörténeti_vázlat A tó kialakulásával először Erődi K. (1910) és Sédi K. (1933, 1944) foglalkozott. Abból a tényből kiindulva, hogy a pannóniai rétegek fölött "kavicsturzás" van és fölötte van a holocén tavi üledék, azt a következtetést vonta le, hogy a tó pleisztocén elején alakult ki. Szabó K. (1933) a Velencei-tó fizikai földrajzárólugyancsak úttörő munkának számitó tanulmányt jelentetett meg. Bulla B. (1943) és Kéz A. (1943) a Balaton árkos beszakadást feltételezett és a Velencei-tó medencéjét is az utolsó (riss-würm) interglaciális tektonikai besüllyedéséből származtatta. Sümeqhy J. (1944) rétegtani vizsgálatok alapján kimutatta, hogy az utolsó in- terglaciálisban a Velencei hegység gránitjának törmelékanyaga a Velencei tótól délre eső terület löszanyagába is belekerült. A patakok tehát átfolytak még a mai Velencei-tó területén. Ádám L. (1955 és 1971) pedig e terület geomorfológiai térképezése során Sümeqhy állásfoglalását igazolta teraszmor- fológiai adatokkal, kiegészítve azzal,hogy a medence beszakadása az óholocén Il/a jelű terasz kivésése után következtetett be, vagyis a mogyoró, vagy a tölqy-fázisban (Ádám L. . 1971. p.15). A tóról, magáról Sédi K. (1944) jelentetett meg önálló tanulmányt. A környék földtani feldolgozása főleg a Velencei- -hegység kutatásához kapcsolódik. Itt elsősorban Jantsky B. (1952) és Vendl A. (1911, 1914) nevét kell megemlítenünk. Károlyi Z . (1970) a tó vízgazdálkodási kérdéseit elemezte. A tó iszapjának vegyi összetételét és fizikai tulajdonságait Csajághy Gy. (1953) vizsgálta. A tó vizének hasznosításáról pedig a VIZITERV (1963) készített tanulmányt, melyben a tó vizének pótlásával is foglalkozott. A VITUKI megbízásából (külső közreműködő gyanánt) Wein Gy. (201/a. ábra)»témafelelősként pedig Bendeffy L. foglalkozott a tó környékének földtani felépítésével és a tó kialakulásával. A tó korát pollenstatisztikai feldolgozással Járainé Komlódi M. határozta meg. Összesített eredményeik a VITUKI kiadványában 1972-ben jelentek meg. Járainé a würm végére, ill. a holocén legelejére teszi a tó kialakulásának korát. Végül Mike K. (1980) tanulmányát kell megemlíteni, amely csak VITUKI - jelentés formájában (kéziratban) található meg. 12.3.2. A_yelencei-tó_yizgyüjtőjének_föld- tani_felépitése_és_azok_vizföldta- ni_vonatkozásai Tekintettel arra, hogy a Velencei-tó vízgyűjtője még a Gánti medencét és az un. Zámolyi-medencét is magában foglalja, a terület földtani felépítése elég változatos . Rétegtani vonatkozásban a - hivatalosan - ópaleozóosnak minősített kristályos vonulatot kell említenünk először, mely a vizgyüjtő délkeleti részének medencealjzatát alkotja. (Tektonikai helyzete alapján azonban jóval fiatalabbnak tűnik!) A Velencei-hegység e vonulat felszínre került tömegéből áll. A gránit és a köpenyszerüen ráboruló fillit, kvarcporfirit, diabáz és a diabáz- -porfirit dinamometamorfózisról tanúskodik (Wein Gy. 1971). Az a szerkezeti vonal pedig, melynek mentén a gránit-intru-i zió előfordul, a középsőkréta-végi nagy áttolódási vonal. A székesfehérvári fúrás kloritos diabázt és andaluzitos palát, alatta pedig több, mint 100 m vastag grau- vakkét harántolt (Jugovics L., 1947). A fúrásban diorit közbetelepülést is említenek (Jugovics L., 1947, Vadász E. , 1960). Vízföldtani vonatkozásban elvileg a gránit vizzáró kellene, hogy legyen. A Velencei-hegységben és környékén azonban kb. 10-20 m mélységig annyira mállótt ez a kőzetanyag, hogy jó vizáteresztő és tároló közeggé változott, mely a csapadékot elnyeli és azt talajvíz ill. rétegviz formájában a lejtők irányába vezeti. A mállási folyamatot a tektonikai igénybevétel és azok mentén fellépő hidrotermális hatások is nagy mértékben támogatták.
